Erős ellenzéki tiltakozás az ÖTV módosítása miatt
Az MSZP alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményez, a Jobbik jogi lépéseket fontolgat
Az MSZP az Áder János államfő által aláírt önkormányzati választási törvény módosítása miatt alkotmánybírósági felülvizsgálatot kezdeményez az alapvető jogok biztosánál – közölte Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes 2014. június 17-én az MTI-vel. A jobbik szintén tiltakozik. Szilágyi György, a párt budapesti elnöke szerint a köztársasági elnök a törvénymódosítás aláírásával lehetővé tette, hogy törvényesen „egy antidemokratikus, választási csalásnak is nevezhető rendszerben” kelljen megméretni magukat a pártoknak ősszel.
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul
Mint azt Lukács Zoltán írta, az MSZP frakciója közvetlenül is kifogást nyújt be az Alkotmánybírósághoz, de ehhez a parlamenti képviselők 25 százalékának aláírása is szükséges.
Lukács Zoltán hangsúlyozta: Áder Jánosnak az államfői szerep csak egy „üres póz”, államférfi helyett csak egy, „az öltönye alatt narancssárga mezt viselő pártkatona”. Nyilvánvalóvá tette azt is, hogy számára fontosabb „a teljhatalomra törő Orbán Viktor parancsa”, mint a szabad és korrekt választások.
A parlament június 10-én fogadta el a fideszes és KDNP-s képviselők által benyújtott, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítását. Az előterjesztést 133 igen szavazattal, 53 nem ellenében hagyta jóvá a Ház.
A jogszabály alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a nagyvárosokban könnyebb lesz polgármesterjelöltté válni. Emellett enyhítettek az önkormányzati képviselők és a kistelepülési polgármesterek összeférhetetlenségi szabályain.
A Jobbik jogi lépéseket fontolgat
Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke kifogásolta, hogy a köztársasági elnök aláírta a törvénymódosítást, s álláspontjuk szerint ezzel lehetővé tette, hogy törvényesen „egy antidemokratikus, választási csalásnak is nevezhető rendszerben” kelljen megméretni magukat a pártoknak ősszel.
A Jobbik mindent megtesz, hogy ne léphessen életbe az önkormányzati törvény módosítása – jelentette ki a politikus június 17-i sajtótájékoztatóján.
Szilágyi György úgy vélekedett: bebizonyosodott, hogy Áder János nem tud elvonatkoztatni attól, melyik pártnak a tagja. „Az lenne a feladata, hogy őrködjön afelett, ne lehessen Magyarországon ilyen, egypártrendszerre utaló döntéseket hozni, azokat a törvény szintjére emelni” – jelentette ki a jobbikos politikus.
Jelezte: minden jogi utat végigjárnak, hogy a változás ne lépjen életbe, mert alkotmányellenesnek tartják, a törvény ellentmondásossá teszi a képviselők feladatát, és a Fidesz javára torzít.
Hozzátette: jogászaik vizsgálják a lehetséges lépéseket, iránymutatásuk alapján a Jobbik országos elnöksége fog dönteni a folytatásról, ami állhat abból is, hogy például az ombudsmanhoz vagy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Forrás: MTI