Csak júliusban várható az ítélet Hunvaldék ügyében
Az ügyész súlyosítást, a védelem enyhítést kért Erzsébetváros egykori polgármestere és társai büntetőperében
Az ügyész súlyosítást, a védelem jobbára enyhítést kért Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának harmadfokú büntetőperében, 2014. június 17-én, a Kúrián.
A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti azt a számos, különböző súlyú bűncselekményt, amely az ügyészség szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald György hivatali idejében, 2003 és 2009 között történt. Van köztük sok száz milliós ingatlanpanama és fiktív tanácsadói szerződések alapján éveken át kifizetett havi több százezer forintos tanácsadói díjakkal összességében több tízmilliós kárt okozó visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos, hivatali mobiltelefonok ingyenes használatával megvalósított bűncselekmény vagy önkormányzati lakásokba történő jogellenes bérlőkijelölés, amelynek kedvezményezettjei nemegyszer a vádlottak rokonai, ismerősei voltak.
A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket. A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában kihirdetett első fokú ítéletében Gál Györgyöt nyolc és fél év, Hunvald Györgyöt másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már mindketten több évet töltöttek előzetes letartóztatásban.
Hunvald György bűnösségét az elsőfokú bíróság elsősorban a tanácsadói szerződések és a bérlakáskeret kapcsán állapította meg. Gál György súlyos büntetésére elsősorban az ingatlanpanama adott alapot. Ugyanakkor első fokon nem bizonyosodott be a bűnszervezetben történő elkövetés vádja, továbbá a nagy ingatlanpanamával kapcsolatban sem látta bizonyítottnak Hunvald bűnösségét a bíróság, és több kisebb súlyú vádpontban is felmentő rendelkezés született.
Első fokon a 13 vádlott közül négyet ítélt letöltendő börtönre a bíróság, öten kaptak felfüggesztett szabadságvesztést. A törvényszék Gál Györgyöt a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió megfizetésére, Hunvald Györgyöt pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte.
Az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott másodfokon.
A tábla 2013 októberében nem változtatott Hunvald György és Gál György büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedett, egyes felmentések helyett a bűnösség kimondása mellett döntött, egyes elítéléseknél viszont felmentő rendelkezést hozott. Ezek ellen a vád és a védelem is fellebbezett, így a másodfokú döntés nem lett jogerős, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per.
Az ügyész június 17-én, a Kúrián kérte a felmentő rendelkezések megváltoztatását és a büntetés súlyosítását, a védők ugyanakkor több ponton felmentést és enyhítést kértek, illetve egyes cselekményeknél hatályon kívül helyezést és új eljárást vagy az adott ügycsoport elkülönítését és másik eljáráshoz egyesítését.
A harmadfokú eljárás egy hét múlva további perbeszédekkel, illetve a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezésével folytatódik, ítélethirdetés várhatóan az azt követő, július elejei tárgyaláson lesz a Kúrián a Hunvald-ügyben.
Forrás: MTI