Alá van írva az önkormányzati választási törvény
A köztársasági elnök az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére is szignálta a törvénymódosítást
Aláírta Áder János köztársasági elnök a főként a Fővárosi Közgyűlést érintő önkormányzati választási törvénymódosítást – derül ki az Országgyűlés honlapjáról. Az államfő még 2014. június 16-án szignálta a törvényt, szövege június 17-én délig még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.
A parlament június 10-én fogadta el a fideszes és KDNP-s képviselők által benyújtott, Magyarország helyi önkormányzatairól, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítását. Az előterjesztést 133 igen szavazattal, 53 nem ellenében hagyta jóvá a Ház.
A jogszabály alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a nagyvárosokban könnyebb lesz polgármesterjelöltté válni. Emellett enyhítettek az önkormányzati képviselők és a kistelepülési polgármesterek összeférhetetlenségi szabályain.
A törvény módosítása ellen tiltakoztak ellenzéki pártok, az MSZP és az Együtt-PM is azt kérte Áder Jánostól, hogy ne írja alá az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt, hanem normakontrollra küldje el az Alkotmánybíróságnak. Ha az államfő aláírja, akkor az Ab-hez fordulnak a szocialisták – közölték még az előterjesztés benyújtásakor. A DK is azt közölte, hogy normakontrollt fog kérni.
A Jobbik közölte, minden jogi lépést megtesz azért, hogy a választási rendszer változtatásai ne léphessenek életbe az őszi önkormányzati választások előtt. Az Együtt-PM jelezte, az összes jogi és politikai eszközt felhasználja tiltakozásához. Az LMP szerint sportszerűtlen és megkérdőjelezi a tiszta versenyt, hogy a Fidesz politikusai néhány hónappal az önkormányzati választás előtt akarnak belenyúlni a budapesti választási rendszerbe.
A Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet is kifogásolta a jogszabályt, amely szerintük megkérdőjelezhetővé teszi az őszi önkormányzati választás legitimitást.
A Fidesz azzal érvelt a változtatás mellett, hogy a kerületek érdekei markánsabban tükröződnek majd az új összetételű Fővárosi Közgyűlésben.
Forrás: MTI