Kik lesznek a Fidesz kerületi polgármesterjelöltjei?
A napokban zajlik a budapesti kerületi polgármesterjelöltek kiválasztása a Fideszben, és 2014. június 18-ra össze is állhat a teljes névsor. Az MTI összesítése szerint a II., a III., a VII., a VIII., a XI., a XII., a XVII., és a XVIII. kerületben a jelenlegi polgármestereket indítják újra, míg az V. és a XXII. kerületben új jelölteket állítanak.
Az MTI összesítése szerint több kerületi Fidesz-szervezet már döntött arról, kit javasol polgármesterjelöltnek az őszi önkormányzati választáson. Így például a II. kerületben újra Láng Zsoltot, a III. kerületben Bús Balázst, Erzsébetvárosban Vattamány Zsoltot, Józsefvárosban Kocsis Mátét, Újbudán Hoffmann Tamást, a XII. kerületben Pokorni Zoltánt, Rákosmentén Riz Leventét, a XVIII. kerületben pedig Ughy Attilát javasolták a helyiek.
Az V. kerület mostani vezetője, Rogán Antal parlamenti képviselőként folytatja, helyére Szentgyörgyvölgyi Pétert javasolja a kormánypárt belvárosi szervezete. A XXII. kerületben – mivel az eddigi polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő lett – Karsay Ferenc alpolgármester lehet az induló.
A következő forduló a kormánypárt fővárosi választmányának elnökségét is magába foglaló önkormányzati választási egyeztető bizottság döntése lesz – az MTI információi szerint várhatóan június 18-án –, amikor a helyi szervezet közgyűlésének javaslata alapján döntenek a kerületi polgármester-jelöltekről.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke korábban azt mondta, legkésőbb július elejéig – ekkor ülésezik majd a Fidesz országos választmánya – születik hivatalos döntés a kormánypárt minden képviselő- és polgármesterjelöltjéről, illetve azokról is, akiket hivatalosan nem a Fidesz jelöl, de támogat a választáson.
Az önkormányzati választási rendszer június 10-én elfogadott átalakítása alapján a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester mellett – az eddigi tisztán listás rendszer helyett – a 23 kerület polgármestere és a kompenzációs listáról bekerülő 9 képviselő lesz tag. A listára főpolgármester-jelöltek és polgármesterjelöltek kerülhetnek fel, mégpedig azoké a szervezeteké, amelyek legalább 12 kerületben polgármesterjelöltet állítottak. A listáról a kerületek lakosságszáma alapján súlyozott arányban osztják ki a mandátumokat a vesztes polgármesterjelöltek között.
Forrás: MTI