Több pénzt adna a kistelepülések vezetőinek az LMP
A párt módosító javaslatot nyújt be az 500 és az 1500 fősnél kisebb települések polgármestereinek javadalmazására vonatkozóan
Várhatóan a jövő héten nyújt be egy módosító javaslatot az LMP, amellyel a párt szeretné felemelni az 1500 főnél kevesebb lakosú települések polgármestereinek javadalmazását – jelentette be Sallai R. Benedek 2014. június 3-i, Ikotity Istvánnal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus elmondta, hogy a törvényi szabályozás alapján az ötszáz főnél kisebb települések vezetői a helyettes államtitkári illetmény húsz százalékára, vagyis kevesebb, mint bruttó 150 ezer forintra, míg az 1500 főnél kisebb településeken a helyettes államtitkári illetmény negyven százalékára, vagyis bruttó 299 ezer forintra jogosultak.
Az LMP javaslata ezeknek a polgármestereknek a fizetését az államtitkári illetmény harminc, illetve ötven százalékára vagyis körülbelül bruttó 224 ezer és 374 ezer forintra emelné. A szabályozást úgy képzelik el, hogy a második, 50 százalékban megállapított illetmény ne csak az 1500, hanem a 2000 fős települések polgármestereire is vonatkozzon.
Ikotity István az előzményekről azt mondta, hogy a Fidesz ellenzékben még a kistelepülések védelmezőjeként tűnt fel, védte a vasútvonalakat, tiltakozott az iskolák és a kisposták bezárása ellen. Kormányra kerülve viszont a kistelepülések kárára változtatták meg a közigazgatási és az önkormányzati törvényeket közölte.
A képviselő azt mondta, hogy az 500 fő alatti településeken a polgármesterek díjazása annyira lecsökkent, hogy az alkalmazottaik bérénél is kevesebb tiszteletdíjban részesülnek. A csökkentés következményeként előfordulhat, hogy a kistelepüléseken már nem is indulnak majd a polgármesteri posztokért tette hozzá.
Sallai R. Benedek azt firtatta: lehet, hogy pont az volt a törvényalkotók célja, hogy minél kevesebb jelölt induljon a választáson? A képviselő szavai szerint, ha a kormánypárt engedi, hogy a kistelepüléseknek ne legyenek kompetens vezetői, akkor hibázik. Ha viszont a Fidesz el akarja tántorítani a pályázókat és egy esetleges későbbi módosítással fogja felemelni a polgármesterek juttatásait, akkor azzal bűnt követ el ismertette feltételezéseiket.
Forrás: MTI