Huszonegy település jutott olcsóbban földgázhoz
Nyílt közbeszerzés keretében megtartott versenytárgyalással sikerült az árat lejjebb szorítani
Gyula gesztorságával 21 település vásárolt hat százalékkal olcsóbban földgázt a szabadpiacról: a fürdőváros nyílt közbeszerzés keretében három szolgáltatót hívott versenytárgyalásra, a lefolytatott elektronikus árlejtés eredményes volt, a nyertes szolgáltatóval, a GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt.-vel az önkormányzat 2014. június 3-án, sajtótájékoztató keretében írta alá a szerződést.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester elmondta: a szerződés július elsején lép életbe, a csoporthoz tartozó települések 2016. októberig a jelenleginél 6,04 százalékkal alacsonyabb áron vételezhetnek gázt. A 21 település várható fogyasztása a 27 hónapos szerződéses időszak alatt 14,381 millió köbméter lesz, a megtakarítás előzetes becslések alapján 376,7 millió forint körül várható. A 21 önkormányzat összesen 446 198 lakos részére nyújt közszolgáltatást.
A gyulai önkormányzat és intézményei éves szinten 872 ezer köbméter gáz használnak fel, a szabadpiacról vásárolt földgáz költsége 8,27 millió forinttal lesz alacsonyabb, éves szinten a várható kiadás nettó 100,9 millió forint körüli lesz. A köbméterenkénti ár Gyulán 123,6 forint volt, 2014. július elsejétől az egységár 116,3 forintra csökken.
A polgármester elmondta, hogy Gyula az elmúlt négy évben szigorú, költségtakarékos gazdálkodást vezetett be, aminek egyik fontos eleme az energiaköltségek csökkentése. Az önkormányzat 2010-ben 580 millió forint működési hiány mellett gazdálkodott, amit hitelből kellett finanszírozni. Mostanra a költségvetés egyensúlyba került, működési hitelre nincs szükség, a város 2014-re egymilliárd forint megtakarítást halmozott fel.
A csoportos energiavásárlásban Gyula, Békéscsaba, Biatorbágy, Borsodnádasd, Budapest XV. és XXIII. kerülete, Dunavarsány, Edelény, Eger, Erdőkertes, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Isaszeg, Kistarcsa, Nagykálló, Nyergesújfalu, Ócsa, Salgótarján, Sarkad, Túrkeve, Veresegyház vett részt.
Forrás: MTI