Elveszítheti a presztízsét a polgármesteri funkció
Gémesi György továbbra is hiányolja a kormány-önkormányzatok közötti érdemi párbeszédet
Presztízsét veszíti a polgármesteri funkció – reagált a Rádió Orient stúdiónkban Gémesi György arra, hogy októbertől akár 100 ezer forinttal kevesebb lehet a kistelepülések vezetőinek fizetése. A MÖSZ elnöke szerint így olyanok vállalhatják el a tisztséget, akik nem alkalmasak a feladatra. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja az érdekképviseletet, így javában készülnek a Magyar Polgármesterek X. világtalálkozójára, ahol V4-es önkormányzati szövetségek is képviseltetik magukat.
Tizedik alkalommal gyűlnek össze a magyar polgármesterek június 27-29. között Gödöllőn. A 1996 óta kétévente megrendezésre kerülő konferencia lényegi eleme a határon túli önkormányzatokkal való tapasztalatcsere. Az esemény ma már nem csak Közép-Európában, de az egész kontinensen meghatározó rendezvénynek számít, melyen átlagosan 4-500 polgármester vesz részt.
Legutóbb, 2012-ben speciális helyzetben ültek le egymással a polgármesterek Gödöllőn, hiszen a következő évben lépett életbe az új önkormányzati törvény. Ehhez egyfajta jelzésként készült el a találkozó zárónyilatkozata, amelynek javaslataiból több mindent megfogadtak a döntéshozók. Fontos kérdés volt a határon túli helyzet. Az állásfoglalás szerint a mindenkori magyar kormánynak, önkormányzatoknak azt a politikai erőt kell támogatniuk, mely az adott országban a legerősebben tudja támogatni az ott élő magyarságot – számolt be az előző két év eredményeiről Gémesi György.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke a kormányzattal ápolt viszonnyal továbbra sem elégedett, hiányolja a párbeszédeket, és a folyamatos kapcsolattartást, amit jelenleg erősen részrehajlónak vél. Szervezetük a kormányalakítást megelőző konzultáció-sorozatára sem kapott meghívást. Gémesi György kiemelte: nem a lojalitás kell működtesse ezt a kapcsolatot, hanem a szakmaiság. Ennek ellenére igyekeznek megtalálni azokat az eszközöket, melyekkel legalább kívülről fel tudják kelteni a kellő figyelmet bizonyos ügyekre.
Az idei programok június 27-én délután a polgármester-válogatottak focimeccsével kezdődnek, a komoly munka során pedig a nyitó és záró plenáris ülés között különböző szekciókra lesz osztva a két nap. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke tartja a nyitóbeszédet, majd felszólal többek közt az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, aki immáron Románia miniszterelnök-helyettese, a bel- és külügyminisztérium egy-egy képviselője, valamint a norvég és a belorusz nagykövet is.
Az egyik fő téma a települések fenntarthatósága lesz – ennek lényegi tényezői az öngazdálkodás visszaállítása a kisebb falvakban, a közmunka, a finanszírozás logikus, ésszerű kiszámolása. Emellett tárgyalnak a települések üzemeltetéséről, és a környezetvédelemről is. Először kerül a programba a V4 önkormányzati szövetségek és testvérvárosok találkozója, ami által igazán nemzetközivé válik a világtalálkozó, a szlovák, cseh és lengyel delegáltak részvételével.
Június 28-án este egy gálaműsorral ünneplik meg a Magyar Szabadság Napját, ahol Molnár András operaénekes is fellép, valamint egy látványos Toldi musicalt is megtekinthetnek a résztvevők. Kiosztják továbbá az Ezüstlánc díjat és az Aranygyűrűt. Összegezve Gémesi György elmondta, hogy az elmúlt 10 év során erősödtek a kapcsolatok határon belül és túl is, valamint befektetői szálon is eredményes kontaktusok szövődtek. A Visegrádi alap, és a négyek együttműködése is komoly fegyvertény, ahogy az is, hogy már minden találkozóra hatalmas az érdeklődés.
A szakmaiság napjai meg vannak számlálva
Gémesi György reagált arra is, hogy kevesebb lesz a főállásban tevékenykedő polgármesterek fizetése az októberi helyhatósági választásokat követően. Az új szabály szerint az 500 lakosúnál kisebb települések vezetői bruttó 149 ezer forintot keresnek majd havonta. Egy 30 ezer lakos feletti város polgármesterének fizetése ehhez képest 598 ezer forint. Gödöllő polgármestere elmondta, alapvetően alacsony a bérezésük a főállású polgármestereknek – az övét hat éve nem emelték – de még nagyobb probléma, hogy továbbra sincs iskolai végzettséghez kötve a tisztség. Szerinte ez azzal jár majd, hogy a kistelepüléseken a tisztséget olyanok is elvállalhatják, akik nem alkalmasak a feladatra, így presztízsét veszíti a polgármesteri funkció. „Innentől kezdve az önkormányzatok ezen szintjének napjai meg lesznek számlálva” – fogalmazott a polgármester. Ahol pedig egyáltalán nem lesz jelentkező, ott egy nagyobb településhez csatolják az önkormányzatot.
Forrás: OrientPress Hírügynökség