Június közepéig összeállítják a teljes kormányzatot
Június 15-ig feláll az új kormány, a teljes államtitkári karral – közölte Lázár János 2014. május 23-án, Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy utcafórumon elmondta: Orbán Viktor a jövő héten tájékoztatja az Országgyűlést arról, kiket jelöl miniszternek az új kormányba. Hozzátette, hogy a leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án kezdődik el.
A kormány eskütételére június 6-án kerül sor. Sok név már ismert, de lesznek személyi változások - mondta a politikus, aki közölte azt is, hogy június 15-ig Orbán Viktor megnevezi az összes államtitkárt.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a fórum után újságíróknak elmondta, új fejlesztési miniszter dolgozik majd a kormányban. Az új tárcavezetőről az államtitkár csak annyit mondott: „valószínűsíthetően az Országgyűlés tagja”. (A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot jelenleg Németh Lászlóné vezeti.)
Lázár János saját szerepéről úgy fogalmazott, azt kapta feladatul a miniszterelnöktől, hogy megkönnyítse, hogy valaki vállalkozóként pénzhez jusson. Ne legyenek bürokratikus akadályok, kizáró szabályok, lehetőség szerint a következő négy évben minél gyorsabban, minél több forrás jusson el a kis- és közepes vállalkozásokhoz.
Az államtitkár közölte, szeretné elérni, hogy ne legyen olyan csoport, amelyik megnehezíti a nyertes pályázók dolgát, a vállalkozók – bizonyos összeghatár alatt – egy egyszerű elektronikus nyomtatvány kitöltésével jussanak fejlesztési forráshoz.
A politikus arra biztatta a jelenlévőket, hogy minél többen menjenek el szavazni május 25-én az európai parlamenti választáson, mivel a mindennapi életet érintő nagy kérdések és apró szimbolikus ügyek dőlnek el Brüsszelben. Ezért nem mindegy, hogy aki Magyarországot képviseli az EP-ben, „a hazájáért küzd vagy elárulja” – tette hozzá.
Forrás: MTI