Novemberben másodszor lesz Erzsébet Bál Gödöllőn
A rendezvény bevételével a Magyar Mentőmotor Alapítványt kívánják támogatni szervezők
November 15-én rendezik meg a Gödöllői Királyi kastélyban a 2. Erzsébet Bált, amivel a Magyar Mentőmotor Alapítványt kívánják támogatni szervezők. Az esemény fővédnöke Győri Enikő államtitkár, aki elsőként kapta meg az Erzsébet királyné Ezüstérmet Gödöllőért végzett tevékenységéért. A bál sztárvendégei: Horgas Eszter fuvolaművész, a gödöllői Herczenik Anna operaénekes és Cser Krisztián, a Magyar Állami Operaház énekese.

Gémesi György bízik benne, hogy az idei bál hasonlóan eredményes lesz, mint az első
A hírt a Gödöllői Királyi Kastély barokk színházában 2014. március 25-én megtartott sajtótájékoztatón Gémesi György polgármester jelentette be, aki úgy fogalmazott: bízik benne, hogy az idei bál hasonlóan eredményes lesz, mint az első, amit 2012-ben rendeztek hagyományteremtő szándékkal, s amivel a Peter Cerny Alapítványt támogatták, most pedig a motoros mentők munkájának fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
Gönczi Tibor, a kastély igazgatója kijelentette: a bál és annak célja méltó Erzsébet királyné szellemiségéhez, s öröm számukra, hogy ismét ilyen nemes célt sikerült találni.
„Herend és Gödöllő neve szorosan összekapcsolódik, hiszen a városról nevezték el a mintát, amivel azt a porcelánt díszítették, amit Ferenc József ajándékozott Erzsébet királynénak, s amiből ide a kastélyba is rendelt az uralkodó" - mondta Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója. Úgy fogalmazott: Herend egy kulturális közösség is, aminek missziója az értékek ápolása, megőrzése és átörökítése. A herendi porcelán bemutatásának méltó helyszíne a kastély, amivel már évek óta szoros az együttműködésük. Simon Attila, azt is elárulta: a báli vacsorához Apponyi-mintás készlettel terítenek majd.
Az Unicum története is összekapcsolódik a királyi udvarral - mondta Márfi Márta, a Zwack Unicum Nyrt. marketing igazgatója, Zwack doktor ugyanis Ferenc József gyomorbántalmait próbálta meg ezzel az itallal enyhíteni. Kijelentette, cégük fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, és örömmel támogatja a bált, ahol a hagyományos Unicum mellett Unicum Szilvával, és az abból készült koktélokkal kínálják majd a vendégeket.
„A Magyar Mentőmotor Alapítvány 2005-ben kezdte meg munkáját, 2006 óta pedig egyik motorjuk Gödöllőn az autópálya-mérnökségről indul el" - tájékoztatott Varsányi Zoltán, az alapítvány vezetője, aki köszönetét fejezte ki a támogatásért, amivel elismerik munkájuk fontosságát. Mint mondta, idén április elsejével indulnak újra bevetésre, aminek szükségességét az is mutatja, hogy a múlt évben csaknem ezer alkalommal riasztották őket, s ebből 174 esetben végeztek életmentő beavatkozást.
Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a báli belépők ára az idén 50 ezer forint lesz. A vásárlásról, és az asztalfoglalásról a bál honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A www.erzsebetbal.hu weboldal április elsejétől lesz elérhető.
Forrás: Gödöllő Városi Hírportál