Hajdúböszörmény indul az Európai Örökség címért
A hajdúsági város egyedülálló, körkörös településszerkezete és műemléki belvárosa okán kerülhet fel a jeles listára
Egyedülálló településszerkezetével és műemléki jelentőségű belvárosával Hajdúböszörmény pályázik az Európai Örökség címre - mondta Kiss Attila, a település polgármestere 2014. január 22-én, az „Építészet és műemlékvédelem - A hajdúvárosok, Hajdúböszörmény értékvédelme a megújuló, megújult főterek tükrében" című örökségvédelmi konferencia megnyitóján.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, a magyar kultúra napján tartott tanácskozás fővédnöke köszöntőlevelében emlékeztetett rá, hogy az Új Széchenyi-terv keretében 36 millió forinttal támogatták Hajdú-Bihar megye utolsó hajdúházának felújítását Hajdúböszörményben.
A város főterét, a Bocskai teret több mint egymilliárd forintból újítják meg, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 3 millió forinttal támogatta két helyi tájház helyreállítását - folytatta a kulturális államtitkár. A hajdúk öröksége egyedülálló magyar kultúrkincs - zárta levelét Halász János.
Ficsor László, a hajdúböszörményi járási hivatal vezetője fontosnak nevezte, hogy a műemlékvédelem új rendszerében „mindenki megtalálja a helyét". Utalt arra, hogy a hatósági feladatokat az új kormányhivatali struktúrában és járási hivatali rendszerben látják el.
Ezzel összefüggésben Dobosyné Antal Anna, a Belügyminisztérium örökségvédelmi főosztályának munkatársa rámutatott: a műemlék- és örökségvédelem terén három tárca együttműködésére, partnerségére van szükség.
A 2013 január elsejétől kialakított új rendszerben ugyanis a régészeti és a műemléki értékek védelme a Belügyminisztériumhoz, a kulturális örökség az Emberi Erőforrások Minisztériumához, a hatósági feladatokat ellátó 21 járási szakigazgastási szerv pedig a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumhoz tartozik - ismertette Dobosyné Antal Anna a hajdúböszörményi örökségvédelmi konferencián.
Pataki Emőke építész a világon páratlan körkörös hajdúböszörményi településszerkezetről tartott előadást, majd a fórum résztvevői megtekintették a felújítás alatt álló Bocskai teret.
Forrás: MTI