Tematikus Fejlesztési Program indult el Budapesten
Intenzív egyeztetés a Főváros és a kerületek között – A lakosságot is bevonják a tervezésbe
A budapesti fejlesztések összehangolása érdekében kezdődött meg a Fővárosi Önkormányzat által koordinált egyeztetési folyamat, az uniós támogatással megvalósuló, úgynevezett Tematikus Fejlesztési Program, amelyről 2014. január 22-én tartottak szakkonferenciát a Főpolgármesteri Hivatalban a Főváros és az összes kerület képviselőivel.
A területfejlesztésről szóló törvény módosítása alapján Budapesten a Fővárosi Önkormányzat látja el a területi tervezési feladatkört. Ebből következően a Főváros feladata összehangolni a helyi, kerületi fejlesztési elképzeléseket, és dönteni a hatáskörébe utalt fejlesztési forrásokról - mondta Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes.
Ennek a feladatnak - emelte ki - a főváros a kerületi önkormányzatokkal együttműködve akar eleget tenni. A Főváros összegyűjti a megyei és a kerületi fejlesztési elképzeléseket, és azokat összehangoltan terjeszti a döntéshozók elé, törekedve arra, hogy ezek a projektek kiegészítsék, és ne kioltsák egymást - hangsúlyozta.
Az Országgyűlés által tavaly év végén elfogadott új, Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció 2030-ig határozza meg a magyarországi területfejlesztés főbb irányait és kereteit, megjelölve azon stratégiai lehetőségeket és irányokat, amelyek révén növekedhet a foglalkoztatottság és bővülhet a gazdaság - mondta Greinstetter Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.
Ennek érdekében módosították a területfejlesztési törvényt, amelynek alapján a Fővárosi Önkormányzatnak kell összehangolnia Budapesten az államigazgatási szervek, a kerületi önkormányzatok, a gazdasági és civil szervetek fejlesztési elképzeléseit. A helyettes államtitkár hozzátette: a központi régióra eső uniós fejlesztési forrásokat a fővárosnak kell terveznie Pest megye mellett, bevonva a fővárosi kerületeket is.
A Tematikus Fejlesztési Programok tervezésének alapját a két szinten, munkacsoportokban júniusig zajló rendszeres munka biztosítja, amelynek során a közös fejlesztési irányelvekről és a kiválasztandó projektekről születnek döntések - mondta Finta Sándor főépítész. A munkacsoportban döntési jogkörrel rendelkezik a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzatok, valamint a témában érintett kormányszerv. A szavazati jogkörök az érintettség függvényében eltérőek lehetnek: a témában erősen érintett szereplők vétójoggal rendelkeznek. A munkacsoportnak tanácskozási joggal tagja Pest megye képviselője is.
A folyamat újszerűségét nemcsak a fővárosi és a kerületi önkormányzatok szoros együttműködése adja, hanem a lakosság tervezésbe való bevonása is. Ennek érdekében a Fővárosi Önkormányzat külön - a budapest.hu-ról közvetlenül is elérhető - honlapot hoz létre, amelyen egyrészt a munkacsoportülésekről tájékoztatják a közvéleményt, másrészt az azon keresztül fogadott lakossági véleményeket és javaslatokat integrálja a tervezésbe.
A reálisan megvalósítható lakossági javaslatokat, véleményeket a szakértői munkacsoport is megtárgyalja. A júliusig tartó, hat hónapos tervezési folyamat végén a munkacsoportokban elfogadott Tematikus Fejlesztési Programokat a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyja, és hozzájárul a programok részletes kidolgozásához. A projektek közös előkészítésével a Főváros és a kerületek a 2014-20-as Európai Uniós költségvetési időszakban az Integrált Területi Beruházások keretében biztosított források terhére tudnak tervezni. Ez a hathónapos együttes tervezési folyamat ugyanakkor egy hosszabb távú, intézményesített együttműködés megalapozása is egyben.
További információ a Tematikus Fejlesztési Programokról itt olvasható:
http://budapest.hu/Lapok/tematikus-Fejlesztési-Programok.aspx
Forrás: Budapest.hu