Veszélybe kerülhet a szemétszállítás 111 településen
Nem vállalkozik senki Győrben és környékén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyílt közbeszerzésen keresett vállalkozót 111 település hulladékának elszállítására és feldolgozására, de a felhívásra egyetlen ajánlat sem érkezett - jelent meg a 2014. január 13-i Közbeszerzési Értesítőben. Az ajánlat szerint a nyertes tevékenysége Győr Megyei Jogú Városra és annak környezetében 111 településre terjedt volna ki, Győr-Moson-Sopron-, Komárom-Esztergom- és Veszprém megyében.
A feladat a társulás működési területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására, valamint a kialakított települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer eszközeinek, berendezéseinek és létesítményeinek üzemeltetése lett volna, közszolgáltatási szerződés keretében.
Az érintett települések teljes területe 2471 négyzetkilométer, amelyen 109 ezer lakásban 259 ezer ember él. A területről 2012-ben 54 ezer tonna hulladék származott, ebből a vegyes- és a maradék hulladék 15-15 ezer, a bio-hulladék 8 ezer, a szelektív gyűjtő szigeteken keletkezett hulladék (papír, műanyag, üveg és fém) pedig 5 ezer tonna. A hulladékudvarokból további 11 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek be.
Az ajánlatkérő nem közölte az ellenszolgáltatás becsült értékét, de az milliárdos nagyságrendű. Év elejétől csak többségi állami-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cégek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.
Forrás: MTI