Még tovább növelte szolgáltatási területét a TRV Zrt.
A Tiszamenti Regionális Vízművek immár 187 település ivó-és szennyvízhálózatát üzemelteti
A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. az idén újabb három településen vette át a vízi közművek üzemeltetését, így összesen 187 helységben működteti a ivóvíz- és szennyvíz-hálózatot - közölte a Hajdú Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a 650 ezer ember ivóvízellátását biztosító TRV Zrt. szolgáltatási területe 2013-ban a korábbi hatszorosára nőtt.
A változásokkal a foglalkoztatottak létszáma is jelentősen emelkedett: míg három évvel ezelőtt 248 munkavállalója volt a szolgáltatónak, jelenleg a csatlakozott területetek dolgozóinak átvételével számuk eléri az 1040-et.
Hajdú Gábor emlékeztetett arra, hogy a TRV Zrt. hatékony működésének köszönhetően és a jövőbeli céljai érdekében 2013-ban a társaság alaptőkéjét a tulajdonos magyar állam 1,2 milliárd forinttal, majd decemberben újabb 525 millió forinttal megemelte. Ugyanakkor döntött a társaság 300 darab, 10 ezer forint névértékű részvényének értékesítéséről.
A vásárlási lehetőséggel minden, a cég üzemeltetési területéhez tartozó, köztartozástól mentes önkormányzat élhet, csak egy részvényt vásárolhat, ám tulajdonosi jogokat gyakorolhat.
A vezérigazgatója beszámolt arról, hogy az idén fejlesztések sorát végzik, ezek közül kiemelkedik a beregi, a csataszög-hunyadfalva-kőtelek-nagykörűi, valamint a hajdú-bihari ivóvízminőség-javító projekt megvalósítása. Emellett 46 településen szennyvíztelepet építenek, 24 helységben bővítik a szennyvíztelepet.
Hajdú Gábor megjegyezte, hogy az új vízi közmű törvény szerint a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása az önkormányzatok számára kötelező feladat, ennek során olyan szigorú előírásokat kell teljesíteni, amelyeket sok, mini vízművel rendelkező kisváros vagy község nem tud vállalni.
Forrás: MTI