Végéhez érkezett a veszprémi naperőmű kivitelezése
A polikristályos napelemek alkalmazásával épült erőmű 550 ezer kilowattóra áramot termelhet évente
Befejeződött a veszprémi naperőmű kivitelezése, a környéken egyedülálló napelempark közel 400 millió forintos beruházással 6800 négyzetméteren jött létre a megyeszékhely külterületén - közölte a beruházó HNS-Sun Kft. az MTI-vel. A projekttársaság közlése szerint az uniós támogatásból megvalósuló projekt teljes elszámolható költsége 378,9 millió forint volt. A kivitelezés tavaly augusztusban kezdődött.
A cég az erőmű beüzemelésének idejéről az MTI érdeklődésére közölte: a napelem parkban a termelés a hivatalos ellenőrzések, illetve a projekt végleges lezárását követően indulhat el, ami több hónapot is igénybe vehet. A beruházó célja a mielőbbi üzembe állás.
A beruházás során polikristályos napelemeket alkalmaztak, amely kiforrott, és közép-európai viszonyok között is jól bevált technológia - közölték. A projekt hozzájárul a környezetre káros hatások, ezek között az üvegházhatású gázok és a fosszilisenergia-felhasználás csökkentéséhez.
A cég korábbi közlése szerint a projekttel a HNS-Sun Kft. a város villamosenergia-fogyasztásának részleges ellátását szeretné biztosítani. Tájékoztatásuk szerint a projekt során 499,5 kilowattpeak (kWp) névleges teljesítményű naperőmű jön létre. A névleges teljesítmény alapján becsülhető éves hozam 550 ezer kilowattóra.
Forrás: MTI