Független polgármestert választottak a bekölceiek
Az időközi voksolást a képviselő-testület júniusi önfeloszlatása miatt kellett kiírni a Heves megyei településen
Gálné Mátrai Ágnest választották meg a Heves megyei Bekölce polgármesterének a 2013. szeptember 15-én tartott időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választáson – tájékoztatott Fogel Henrietta, a Balaton, Bekölce és Mikófalva községeket tömörítő Balatoni Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője.
Közlése szerint a három független jelölt közül Gálné Mátrai Ágnes 160, a korábbi polgármester, Horoghné Németh Katalin 150, Pozsik Péter pedig 94 szavazatot kapott. Fogel Henrietta elmondta: a négy képviselői helyre tíz független jelölt pályázott, közülük Kozmáné Orcsik Éva, Kormosné Orosz Piroska, Nagy Szilárdné, valamint Varga Ferenc került be a testületbe.
A jegyző elmondta továbbá, hogy az 563 szavazásra jogosult bekölcei lakos közül 408-an adták le voksukat, ami 71,2 százalékos részvétel. Ez a korábbiakhoz képest magasabb választói aktivitást mutat – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint jogorvoslatra két napig van lehetőség, 15 napon belül pedig megalakul az új képviselő-testület. Az időközi voksolást az öttagú képviselő-testület június 20-i önfeloszlatása miatt kellett kiírni.
Forrás: MTI