Több száz millió forintot követelnek Esztergomtól
Az állam az árvízi károk enyhítésére adott 28 millió forintot is leemelte a város számlájáról
Az államkincstár 609 milliós forintos követelést nyújtott be 2013. szeptember 13-án az esztergomi önkormányzat számlájára, de a követelésből fedezethiány miatt 578 millió forint teljesítetlen maradt – közölte a város polgármestere. Tétényi Éva elmondta, az inkasszóval a számláról az árvízi károk enyhítésére kapott 28 millió forintot is leemelte az állam.„A most követelt összeget 2012-ben kellett volna befizetni a központi költségvetésnek, amikor a város intézményeit átvették, és kizárólag Esztergomra szabottan törvényt alkottak arra, hogy az államosított négymilliárdos ingatlanvagyon mellett még a városnak kell kifizetni az intézmények fenntartásának 1,1 milliárd forintos költségét is” – egészítette ki Tétényi Éva a korábban a Klubrádióban elhangzott információkat.
A polgármester elmondta, 2012-ben a város csak mintegy a felét tudta befizetni az 1,1 milliárd forintnak. Az akkori költségvetési törvény szerint, ha a város nem fizet 90 napon túl, akkor az állam adósságrendezési eljárást indít Esztergom ellen. Ez nem történt meg, viszont 2013 júniusában az Országgyűlés visszamenőlegesen úgy módosította a 2012-es költségvetést, hogy Esztergom tartozását adók módjára lehessen beszedni - tette hozzá.
Tétényi Éva közölte, hogy az önkormányzat számláján már nincs pénz, viszont a 609 milliós összegből az államnak még 578 millió forintos követelése maradt. Az önkormányzat működéséhez az év végéig még 300 millió forint kellene, a tényleges pénzügy helyzet szeptember 20. után látható majd, ha a helyi adók beérkeznek az önkormányzathoz.
A polgármester elmondta, szeptember 30-ig az adósságrendezési eljárásban érintett hitelezőknek is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, az állami inkasszó ennek a fedezetét is veszélyezteti. Esztergomban egy évvel ezelőtt is a fizetésképtelenség közelébe került a város, amikor az állam az önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére. Akkor átmenetileg a kormányhivatal és a kincstár fizette ki a rászorulók szociális segélyét.
Forrás: MTI