Az államfő még megfontolná a Margitsziget kérdését
Áder János az Európa Tanács Helyi Önkormányzatok Európai Chartájára hivatkozva visszaküldte a törvényt
Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a júniusban elfogadott javaslatot, amelynek alapján közvetlenül irányíthatja a fővárosi önkormányzat a Margitszigetet. Az Európa Tanács Helyi Önkormányzatok Európai Chartája értelmében ugyanis a helyi önkormányzatok határait nem lehet megváltoztatni az érintett közösségekkel folytatott előzetes konzultáció, vagy helyi népszavazás nélkül.
Áder János azzal indokolta a parlament által már megszavazott törvény visszaküldését, hogy azzal nem ért egyet, mert a Margitsziget fővárosnak adásával megváltozna a XIII. kerület határa is, egy nemzetközi egyezmény, az Európa Tanács Helyi Önkormányzatok Európai Chartája értelmében viszont - melynek Magyarország is tagja - a helyi önkormányzatok határait nem lehet megváltoztatni az érintett közösségekkel folytatott előzetes konzultáció, vagy helyi népszavazás nélkül.
Ez azt jelentené, hogy a XIII. kerület véleményét is ki kellene kérni a határainak megváltozásáról.
Mint ismert, a Margitsziget eddig a XIII. kerülethez tartozott, egy május közepén Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényjavaslat szerint azonban az a főváros közvetlen irányítása alá kerülne június 30-ától.
A törvény indoklása szerint erre azért van szükség, mert a Margitsziget kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken.
A javaslat benyújtása után megjelentek olyan hírek, miszerint a főváros felparcellázná a területet, Tarlós István főpolgármester azonban ezt következetesen cáfolta.
A törvényjavaslatot a parlament június 10-én fogadta el.
Forrás: MTI - hvg.hu