Önkormányzati együttműködés az idősek érdekében
Tizennégy önkormányzat kötött együttműködési keretmegállapodást az idősek helyzetének javításáért 2013. június 17-én, Budapesten. Az összetett program célja, hogy az időseket bevonják a közösségi életbe, és tehermentesítsék az ellátórendszert, s hogy az érintett önkormányzatok a továbbiakban is megosszák egymással tapasztalataikat.
Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke köszöntőjében arról beszélt: a közigazgatási reformok legfontosabb célja az életminőség javítása, a közszolgáltatás színvonalának emelése, továbbá az azokhoz való egyszerűbb hozzáférés. Felidézte az átalakítás eddigi lépéseit, és szólt arról, hogy a csúcspont év végén lesz, amikor a jelenlegi 29 mellett több száz kormányablak jön létre, az intézhető ügytípusok száma pedig 70-ről mintegy 2500-ra nő.
Az önkormányzati együttműködést kezdeményező Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere arról számolt be, hogy a több mint 130 ezres kerületi lakosságból 40 ezren betöltötték a 60. életévüket, ezért fontosnak tartották, hogy pályázati forrás bevonásával elindítsák a 60+ nevű programot. Hozzátette, a cél, hogy programokkal, új közösségek létrehozásával elejét vegyék az elmagányosodásnak, ezzel együtt pedig tehermentesítsék az ellátórendszert.
A polgármester jelezte, hogy a közösségfejlesztés településrész vagy érdeklődés alapján szerveződik, s nagy szerepet szánnak a tudás továbbadásának. Utóbbi kapcsán kifejtette: az idősek a megszerzett szaktudásukat adhatják át a fiatalabbaknak, míg azok például informatikai készségeket taníthatnak meg. Hoffmann Tamás elmondta, hogy az egészségügyi alapprogramok sportlehetőségeket is kínálnak - köztük tornát, úszást, nordic walkingot -, a kulturális programok között pedig szenioroknak szervezett alkotótáborok, színház szerepel.
Létrehoztak egy 60+ programközpontot is, amely fotókiállításoknak, szakköröknek ad otthont. A polgármester szólt arról is, hogy egy másik elnyert pályázat révén az 50 év felettiek felé is nyitnak, s megfelelő vállalkozási környezet kialakításával az álláskeresőket segítik.
A keretmegállapodást Győr, Miskolc, Szolnok, Nagykőrös, Tatabánya, Nagykanizsa, Pusztaederics, valamint Budapest III., IX., XIII., XIV., XV. és XXI. kerülete írta alá a XI. kerülettel. A megállapodás célja, hogy az érintett önkormányzatok a továbbiakban is megosszák egymással tapasztalataikat.
Forrás: MTI