Polgármesterként is felveszik a fizetést a képviselők
Jelenleg 14 olyan parlamenti képviselő van, aki választhatott a főállású és társadalmi megbízatású polgármesterség között
Nagyon szerethetik falvaikat a polgármesterként is dolgozó honatyák! Többségük akkor is főállásban vezeti a települést, ha a törvény megengedné: csak társadalmi megbízatásban tevékenykedjenek. Erre akkor lenne lehetőség, ha háromezer főnél kisebb helységet vezetnek. Igaz, utóbbi esetben jóval kevesebb pénzt kapnának. Így sokaknál inkább a vonzóbb fizetés, mint a hivatal fontossága lehet a fő ok a döntéskor - írja a Blikk.
A Blikk gyűjtése szerint összesen 14 olyan parlamenti képviselő van jelenleg, aki választhatott a főállású és társadalmi megbízatású polgármesterség között. Közülük tízen a jóval több fizetéssel járó főállás mellett döntöttek. Így ők havi 300-400 ezer forinttal növelhetik a mintegy 1 millió forintos képviselői fizetésüket.
Ezzel szemben, ha társadalmi munkában végeznék a munkájukat, akkor nagyjából fele lenne csak a polgármesteri bér. Ezzel ők havi 150-200 ezer forintot buknának, de a járulékokkal együtt 2-3 millió forintot is meg tudnának spórolni évente a településük. Van olyan képviselő-polgármester, aki egy mindössze 376 fős községet irányít főállásban havi 271 ezer forintért.
Hollókő első emberét, Szabó Csabát (Fidesz) ugyan nem sikerült elérnünk, de az 1900 lélekszámú Somogyvár vezetője elmondta a Blikknek, miért főállásban dolgozik. „1998-ban így választottak meg, és ez így is maradt" - jelentette ki a fideszes Móring József, aki a pedagógusi pályáját hagyta ott a polgármesteri székért. Elmondása szerint nem nagyon zavarja a helybelieket, hogy főállásban végzi a polgármesterkedést.
A Blikk egy olyan képviselőt talált, aki lemondott a polgármesteri fizetéséről. „Amikor megválasztottak, nem bírta volna el a falu a fizetésemet, ezenkívül megengedhetem magamnak, hogy ingyen dolgozzak" - mondta Simonka György Pusztaottlaka fideszes vezetője.
„A fizetésben megmutatkozó differencia mellett a legfontosabb különbség a főállású és a társadalmi megbízatású polgármesterek között az, hogy az előbbi mellett más kereső tevékenységet nem folytathat a településvezető. A parlamenti képviselőség persze jelenleg nem számít - mondta Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. De a következő ciklusban erre már nem lesz lehetőség, mert a képviselőség és a polgármesterség összeférhetetlen lesz egymással. Így a két poszt között válaszani kell majd.
Forrás: Blikk