Rekord árhullám levonulására számíthatunk a Dunán
Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter 2013. június 3-án, sajtótájékoztatón, Budapesten. A tárcavezető hozzátette, a jelenlegi információk szerint az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor.
Pintér Sándor hangsúlyozta: a technikai és a humán erőforrás is rendelkezésre áll a védekezésre, négyóránként tájékoztatást adnak az embereknek, de ha lényeges vízszintemelkedés lesz, akkor akár óránkénti tájékoztatást is adhatnak. Kiemelt célnak nevezte az emberi élet védelmét és megjegyezte: a katasztrófavédelem, a rendőrség és a honvédség mellett az önkéntesek, karitatív szervezetek segítségére is számítanak. A későbbiekben várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe és a közlekedést is korlátozzák - vetítette előre a belügyminiszter. Szólt arról is: számításaik szerint 18-20 nap múlva hagyja el az ár az országot.
Tarlós István főpolgármester azt jelentette be, hogy június 4-én reggel elkezdik lezárni az óbudai Királyok útja - Nánási út elsőrendű védvonal úgynevezett kapuit, és nem zárható ki, hogy az árhullám miatt kisebb evakuálásokra lesz szükség Csillaghegyen. Tájékoztatása szerint még aznap délelőtt 10 órakor a közösségi közlekedést is leállítják ugyanitt, s arra kérte a területen belül parkolókat, hogy még hétfő este vigyék el onnan az autójukat.
Elmondta azt is, hogy megkezdték a homokzsákok kihordását a Margitszigetre is, és június 5-én megkezdik a Margit híd védelmének kialakítását is. A főpolgármester kitért arra: a főváros 8 méteres vízszintig önállóan el tudja látni a védekezési feladatokat, e magasság felett a katasztrófavédelem segítségét kérik.
Czunyiné Bertalan Judit, Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja arról beszélt, hogy kiemelten figyelik Komárom és Sződ térségét, ahol megkezdték a gátat erősítését és magasítását, továbbá a másik frekventált szakaszon, Tát és Esztergom térségében is megkezdték az előkészületeket.
Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja arról számolt be, hogy Vámosszabadinál várhatóan le kell zárni a határátkelőt, s felkészültek az utak és hidak védelmére.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról tájékoztatott: kedd reggel 8 órakor megkezdi a működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ. Korlátozzák a veszélyes anyagok szállítását, és fokozottan felügyelik a veszélyes üzemeket, kritikus infrastruktúrákat is - tette hozzá.
Balogh János, az országos rendőrfőkapitány helyettese, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt, hogy a rendőrség készen áll az árvízi helyzet kezelésére, s egyéb területekről csak végső esetben vonják el az állományt.
Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke jelezte: a katonai szervezeteknél elrendelték a készenléti szolgálatot, kedden 200 emberrel kezdik a gátak megerősítését.
Czirner József, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli régiójának orvos igazgatója arról beszélt, hogy megerősítették a szolgálatot, s az esetleges útlezárások miatt megtervezték a kerülőutakat is.
Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról számolt be, hogy négymillió homokzsákkal és 4-5 ezer emberrel készülnek az árhullámra. A folyamatos csapadék miatt várhatóan kedvezőtlen irányba kell módosítani az előrejelzéseket, a legmagasabb vízszintet minden felső-dunai szakaszon eléri a víz. Közlése szerint a tetőzés június 7-8-ra várható, de utána is fenntartják a figyelőszolgálatot.
Hoffmann Imre közfoglalkoztatási helyettes államtitkár bejelentette: eddig is 20 ezer közfoglalkoztatott vett részt a védművek karbantartásában, őket a védekezési munkálatokra is át tudják csoportosítani.
Forrás: MTI