Összevonják a három önkormányzati krízissegélyt
A településeknek legkésőbb az idei év végéig kell megalkotniuk az önkormányzati segéllyel kapcsolatos rendeletüket
A képviselők 2013. május 27-én elfogadták Balog Zoltán előterjesztését, mely szerint jövőre önkormányzati segély néven egységesül az átmeneti és a temetési segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A jogosultság jövedelemhatára a mindenkori nyugdíjminimum 130 százaléka - azaz jelenleg 37 ezer 50 forint - lehet, így azok kaphatnak segélyt, akiknél az egy főre számított családi jövedelem nem éri ezt el.
A települési önkormányzatoknak legkésőbb az év végéig kell megalkotniuk az önkormányzati segély megállapításának, kifizetésének, folyósításának és a felhasználás ellenőrzésének szabályairól szóló rendeletet. A jogszabály szerint önkormányzati segélyben elsősorban azokat részesíthetik, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező nem várt többletkiadások - betegség, haláleset, elemi kár elhárítása, illetve gyermekneveléssel összefüggő kiadások - miatt segítségre szorulnak.
Soltész Miklós szociális államtitkár a javaslat parlamenti expozéjában az összevonás előnyének nevezte, hogy áttekinthetővé válik a szabályozás, ugyanakkor csökkennek az adminisztrációs terhek, az állampolgároknak ugyanis csak egyszer kell benyújtaniuk kérelmüket. Hangsúlyozta azt is: nincs meghatározva a támogatás maximuma, így az egységesítés nem érinti hátrányosan a jogosultakat.
Forrás: MTI