Idén is frissíti korrupciós kockázati térképét az ÁSZ
A felmérés nem a korrupció meglétét, hanem a veszélyeztetettséget vizsgálja a közintézmények körében
Frissíti korrupciós kockázati térképét az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A térkép célja, hogy a beérkezett adatokból számított veszélyeztetettségi indexek segítségével ráirányítsa a figyelmet a korrupciós veszélyekre és kockázatokra. 2011 és 2012 után idén harmadik alkalommal méri fel az ÁSZ a közszféra korrupciós kockázatait. A felmérés nem a korrupció meglétét, hanem a korrupciós kockázatokat, illetve a veszélyeztetettséget vizsgálja a közintézmények körében.
Az országos adatfelvétel kérdőívét megújították, és a korábbinál nagyobb számban válogattak be általános iskolákat, óvodákat, bölcsődéket és egyéb oktatási, szociális és kulturális intézményeket, tekintettel arra, hogy az előző felmérések alkalmával az önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok válaszoltak nagy, az egyéb önkormányzati intézmények pedig jellemzően kis arányban.
Új elem az Állami Számvevőszék által tett együttműködési ajánlat is, amelynek elfogadásával a kitöltő intézmények az Integritás Támogatók Körének tagjaivá, valamint az integritás kultúra kiépítését célzó törekvés részeseivé is válnak. A megállapodás öt évet ölel fel, az Állami Számvevőszék tehát hosszú távú együttműködést tervez, hiszen a cél a kultúraváltás meghonosítása a közszféra intézményei körében.
Az idei Integritás kérdőívet május 23-ától tölthetik ki a közszféra szervezetei. A 2011-ben indult és 2017-ig biztosan tartó felmérés eredményeként évről évre egyre jobban láthatóvá válnak a közszféra korrupciós kockázatai és a korrupció megelőzéséhez szükséges tennivalók. Az integritás projekt célcsoportja a közszféra intézményeinek köre, így különösen a közbeszerzések lebonyolításában, a hatósági hatásköröket gyakorló, közpénzeket kezelő, közszolgáltatást, oktatási-nevelési tevékenységet végző, valamint az uniós támogatások lebonyolításában, felhasználásában közreműködő szervezetek.
Az előző évek felmérései rámutattak többek között, hogy olyan intézményeknél, amelyeket korábban eredendően nem érintett jelentős korrupciós kockázat (például felsőoktatási intézmények), emelkedtek a korrupciós kockázatokat növelő tényezők azáltal, hogy európai uniós forrásokhoz jutottak, közbeszerzéseket írtak ki, vagy különböző beruházásokat folytattak. Ez hangsúlyosan felhívja a figyelmet a belső kontroll folyamatok megfelelő kialakításának és megerősítésének szükségességére - szögezte le az ÁSZ.
Változás az eddigi két adatfelvételhez képest, hogy az idei felmérés során a veszélyeztetettséget jelző indexek mellett nem a kontrollok hiánya képezi a felmérés tárgyát, hanem a meglévő kontrollok szintje. Emellett az indexek értékei százalékos formában jelennek meg az eddig alkalmazott abszolút érték helyett, ez segíteni fogja értékelésüket.
Az adatfelvétellel kapcsolatos információkat az integritás portálon teszik közzé, illetve az adatfelvétel ideje alatt a számvevőszék munkatársai is segítenek az info.integritas@asz.hu e-mail címen, valamint a 06-80-500-800-as számon a kérdőívek kitöltésével összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.
Forrás: ÁSZ