Készülőben Pest megye területfejlesztési koncepciója
Az EU-s források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani – 2020-ig biztosan nem válhat külön Budapest és Pest megye
Pest megye önkormányzata a fővárossal kötött megállapodás és a civil kerekasztal létrehozása után a térségben működő kereskedelmi és iparkamarával is megegyezett a 2020-ig tartó időszak területfejlesztési koncepciójáról, ez utóbbi dokumentumot a napokban írták alá - közölte a megyeháza hivatalának sajtófőnöke 2013. május 14-én az MTI-vel.
Ambrus András elmondta, hogy a koncepció összeállításába a megye lakosságának minél szélesebb körét igyekeznek bevonni, s ehhez nem elég, ha kistérségi fórumokat szerveznek, hanem a különböző korú és foglalkozású embereket tömörítő szervezeteket is külön-külön meg kell nyerniük.
Tájékoztatása szerint a fővárosi önkormányzattal és a megyei civil szervezetek többségével már megegyeztek a koncepció főbb részleteiben, a legutóbb pedig a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával írtak alá stratégiai megállapodást.
E szerint a készülő koncepció egyik alappillére lesz, hogy az EU-s források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani (korábban ez az arány csak 15 százalék volt). A tervek szerint több pénzt fordítanak majd például szakképzésre, felnőttképzésre, s megkönnyítik a szakmai-munkahelyi gyakorlat megszerzését is.
A sajtófőnök hozzátette, a területfejlesztési pénzek felhasználásánál figyelembe veszik, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben 2020-ig biztosan nem válhat külön Budapest és Pest megye, változik viszont az uniós források elosztási szisztémája: eddig a nyolc régió számára külön-külön írták ki az operatív programokat, ezután viszont csak kétfelé „megy a pénz". Budapest és Pest megye a versenyképességi operatív program (VEKOP), míg a többi megye a területi operatív program (TOP) keretén belül hívhat le összegeket.
A megyeháza további együttműködési szerződések aláírását tervezi, s folytatják a területfejlesztési koncepcióról szóló kistérségi fórumokat is, a tervezetet június 13-áig Aszódra, Gyálra, Nagykovácsiba, Érdre, Vecsésre, Ceglédre és Dunakeszire viszi el az önkormányzat.
A dokumentum végleges változatáról várhatóan augusztusban dönt a közgyűlés - közölte Ambrus András.
Forrás: MTI