A kormány kijelölte az új szabad vállalkozási zónákat
Az új övezetek között van a devecseri, nagyatádi, mezőtúri, pásztói, bélapátfalvai, kiskunhalasi és bajai kistérség is
A kormány múlt héten döntött a szabad vállalkozási zónák kibővítéséről és a távolléti díj számításának új módjáról - mondta Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár 2013. május 14-én, sajtótájékoztatón Budapesten. A szabad vállalkozási zónák meglévő, 47 kistérséget és 903 települést érintő száma 14 kistérség 177 településével bővül - jelentette be az államtitkár.
A távolléti díj számítása pedig úgy módosul, hogy a szabadságon lévő havibéres dolgozók bére nem változik, vagyis visszaáll a korábbi számítási mód - tette hozzá az államtitkár.
A vállalkozási zónák bővítéséről hamarosan megjelenik a kormányrendelet, míg a távolléti díj számítását módosító törvényjavaslat a napokban a parlament elé kerül.
A munkahelyteremtő pályázatokon egy munkahely létesítésére 3 millió forintot lehet nyerni, de a szabad vállalkozási övezetekben végrehajtott fejlesztésekhez további 700 ezer forint jár. Ezzel magyarázta az államtitkár azt, hogy a 10 milliárdos kiírásra 22 milliárd forint igény érkezett, és ebből aránytalanul magas - 7,8 milliárd forint - a zónák részesedése.
A jövőben a megyei önkormányzatok látják el információval a zónákról az érdeklődő vállalkozókat.
Az új vállalkozási zónák között van a devecseri, nagyatádi, komlói, pásztói, bélapátfalvai, sátoraljaújhelyi, mezőtúri, kiskunhalasi és bajai kistérség is.
Forrás: MTI