Költséghatékonyság és munkahelyteremtés
A vidéki foglalkoztatási lehetőségek napjainkra beszűkültek, és ez a tendencia további területi egyenlőtlenségekhez vezethet. A primer és szekunder szektor foglalkoztatási felszívó képessége jelentősen visszaszorult. Az agráriumban az automatizálás és az EU-s túltermelés miatt nem várható foglalkoztatás bővülés, az ipari foglalkoztatók a bérköltségek jelentős különbsége miatt keletebbre viszik telephelyeiket. Marad tehát a tercier szektor, a szolgáltatások, ahol jelentősebb potenciál mutatkozik a foglalkoztatás növelésére.
A szolgáltató cégek központjainak telephelyválasztása azonban a sűrűbben lakott településekre, városokra esik. Olyan egyszerű okok miatt is, hogy a globalizáció hatására gyakran külföldi menedzsmentnek itt jobbak az életkörülményei, de értelemszerűen a potenciális munkavállalók és fogyasztók száma alapján befolyásolt méretgazdaságossági szempontok miatt is. (Lásd elmúlt évek gyakorlatát a szolgáltató központok létrehozására is, amelyek pedig elsősorban háttérfunkciók.)
Új és innovatív foglalkoztatáspolitikai eszközökre van szükség
A fentiekben ismertetett tendenciák a vidék foglakoztatási lehetőségeinek beszűküléséhez vezettek és a foglalkoztatáspolitika és területfejlesztés jelenleg használt eszköztárán végigtekintve kevés az olyan megoldás, amely biztosítaná a foglalkoztatás területi eloszlásának esélyegyenlőségét - egyenlő foglalkoztatási esélyeket biztosítva a városoktól távolabbi, vidéki közösségeknek. Az alkalmanként hazánkba települő ipari létesítmények és gyártó cégek csak korlátozott mértékben és pontszerűen képesek egy-egy térség foglalkoztatási lehetőségeit javítani, erre építve nem beszélhetünk valós lehetőségről a vidéki munkanélküliség széleskörű felszámolása tekintetében.
Szükségessé vált tehát olyan foglalkoztatáspolitikai innovatív eszközök feltárása és alkalmazása, amelyek a tercier szektor foglalkoztatási specifikumaira épülve képesek a területi foglalkoztatás esélyegyenlőségét és egyensúlyát elősegíteni. A gazdaságosság és fenntarthatóság miatt ezen eszközök legfontosabb jellemzői, hogy természetes módon épülnek rá a gazdasági folyamatokra, előnyös és racionális működési környezetet teremtve a vállalatok számára olyan térségekben, amelyek makrogazdasági szempontból átgondolt tervezési folyamat eredményeképpen kerülnek kiválasztásra vagy önerőből teremtik meg a szükséges feltételeket.
A fentiekben körülírt új és innovatív foglalkoztatáspolitikai eszközök feladataként definiálhatjuk tehát (nem kizárólagosan természetesen), hogy lehetővé tegyék a szolgáltató vállalatok egyes munkafolyamatainak és belső funkcióinak területileg elkülönült helyen történő ellátását. Ezen elvárásoknak megfelelő eszközként ismeri a szakirodalom a távmunka-házat, amelyet több ország alkalmaz már évtizedek óta sikerrel[1].
Mi is az a távmunka-ház?
A távmunka-ház definícióját a szakirodalom alapján a következőképpen fogalmazzuk meg: A távmunka-ház egy olyan irodahelyiség, ahol a munkavégzők munkafeladatokat látnak el az őket foglalkoztató munkáltató számára, úgy, hogy a felek között munkaviszony áll fenn. A távmunka-házban korlátozott számú (egy vagy néhány) munkáltató munkavállalói dolgoznak, a munkáltatóval való kapcsolatot informatikai (például számítógép) és kommunikációs (például internet, telefon, videokonferencia) eszközökkel tartják fenn. A távmunka-házat a legtöbb esetben egy harmadik fél (például önkormányzat vagy vállalkozó) alakítja ki és tartja fenn a munkaadók egyedi elvárásai alapján, és az egyes munkahelyeit a munkaadó bérli.
A távmunka-ház a nyilvánosság elől elzárt, oda csak azok a munkavállalók léphetnek be, akiknek a munkavállalói a munkahelyeket bérlik. A távmunka-házat a helyfüggetlenség és a szervezeti felépítéstől való függetlenség választja el a telephelyektől[2]. A helyfüggetlenség alatt azt értjük, hogy ugyanolyan felszereltség mellett a távmunka-háznak bárhol létrehozhatónak kell lennie, azaz nem tartalmazhat helyfüggő funkciókat (például értékesítési pont). A szervezeti felépítéstől való függetlenség azt jelenti, hogy a távmunka-ház nem rendelkezhet saját piramishierarchiával, a munkavállalók jelentési kötelezettsége a távmunka-háztól eltérő helyen dolgozó vezető felé irányul - hacsak nem maga a vezető is a távmunka-házból dolgozik, ilyenkor viszont a vezetőnek kell, hogy legyen legalább egy, nem ott dolgozó beosztottja.
1. táblázat: távmunka-házak megkülönböztetése más foglalkoztatási formáktól
| Fenntartó a munkáltatótó | Elhelyezése kötött | Nyilvánosságtól elzárt | Szervezeti felépítéstől független |
TÁVMUNKA-HÁZ | nem | nem | igen | igen |
TELEHÁZ | nem | nem | nem | igen |
TELEPHELY | igen | igen | igen | nem |
INKUBÁTOR HÁZ | nem | részben | igen | nem |
IPARI PARK | nem | igen | igen | nem |
Forrás: Forgács Tamás (2009): A távmunka elmélete és gyakorlati alkalmazásának lehetőségei. Doktori értekezés. Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola. Pécsi Tudományegyetem közgazdaság-tudományi Kar. Pécs. 34.oldal
A távmunka-ház mint eszköz azonban önmagában nem elégséges annak széleskörű elterjedéséhez és alkalmazásához. A távmunka-ház létrehozása, munkavállalók felkészítése, potenciális foglalkoztatók megszólítása, áttelepítése egyrészt költséges, másrészt speciális ismereteket igényel. Foglalkoztatáspolitikai szempontból pedig különösen fontos, hogy a megnyíló távmunka-házak területi elhelyezkedése rászorultsági (például ne a fejlett és aktív, más lehetőségekkel is bíró térségekben), alkalmassági (például legyen alkalmas munkaerő) és logisztikai (például minél több település munkavállalóit fogja össze) szempontból is megfelelő helyeken legyenek.
Egy 2008-as empirikus kutatás a hazai távmunkáltató vállalatok igénybevételi potenciálját mérte[3]. A megkérdezett cégek mintegy 12 százaléka tartja elképzelhetőnek változatlan üzleti feltételek mellett, hogy az újonnan felvenni tervezett munkavállalói közül néhányat távmunka-házból foglalkoztatna. Ez a viszonylag alacsony hajlandóság betudható az alacsony ismertségének is, melyet alátámaszt az is, hogy a szolgáltató szektorban, ahol a legmagasabb a távmunka-házak ismertsége, a legmagasabb az aránya azoknak a cégeknek is (21 százalék), melyek alkalmaznának távmunka-házban munkavállalót. A válaszadók további 7 százaléka jelezte, hogy irodabérleti díj megfizetése nélkül nyitott lenne a távmunka-házak használatára. Vissza nem térítendő támogatás esetén a munkáltatók további 9 százaléka lenne hajlandó távmunka-ház igénybevételére. Összességében tehát a felmérés alapján a hazai távmunkáltatók mintegy 28 százaléka jelenti a potenciált a távmunka-házakban való foglalkoztatásra, megfelelő ösztönző rendszer kialakítása esetén.
Az első fecske
Magyarországon 2007 októberében, Örkényben nyílt meg az ország első és máig egyedüli távmunka-háza, a Magyar Távmunka Szövetség (MTMSZ) közreműködésével, szakmai kutatómunkája alapján, Interreg forrásból[4]. A távmunka-ház megnyitását követően egy héten belül(!) kibérelte egy telefonos ügyfélszolgálattal foglalkozó vállalat.
A megnyitó után több olyan önkormányzat és non-profit szervezet is megkereste a Magyar Távmunka Szövetséget, amelyek a térség munkanélküliségének enyhítésére alkalmas eszköznek találják a távmunka-házakat, és nyitottak lennének távmunka-ház létesítésére. Ezért indult el 2009-ben az Országos Távmunka-ház Program, amely a távmunka meghonosításához szükséges infrastruktúra kiépítését tűzte ki célul az ország egész területén. Ennek első állomása egy, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program által finanszírozott, "Távmunka infrastruktúra fejlesztése" fantázianevű projekt, amely 2010 októberében indult, és amelynek során Nagykőrösön és a szlovákiai Szőgyénben is távmunka-ház épül. A közel fél millió euró összköltségű beruházással összesen 45 távmunka-hely létesül. Az Országos Távmunka-ház Program tervei között további, régiónként 3-4 távmunka-ház létesítése szerepel.
A távmunka-házakban történő foglalkoztatás igazán költséghatékony, ugyanis az a költségek mintegy 30-40 százalékkal csökkenhetnek a regionális bérkülönbségek és ingatlanköltségek révén, továbbá a helyi munkaügyi központok többféle támogatást tudnak biztosítani a vidéki munkahelyek létrehozására. A munkahelyek nyilvánosságtól való zártsága, valamint a munkaadó specifikus kialakítása biztosítja a munkahelyi előírásoknak való megfelelést (például adatbiztonság), és a mai kommunikációs technológiák használatával gyakorlatilag olyan, mint egy nagyobb irodaház másik emeletén dolgoznának a „kihelyezett" munkatársak. Tökéletesen alkalmas olyan betanítható feladatkörök ellátására, amelyek nem igényelnek napi személyes kapcsolatot a más tevékenységet végző munkatársakkal (például: call-center, adatrögzítés, kutatás, adatfeldolgozás), de nemzetközileg elterjedt célú alkalmazása a magasan képzett munkaerők otthonai köré való telepítés is, azok kényelmi kiszolgálásának céljából, az utazási idő jelentős csökkentésével.
További információ:
Dr. Forgács Tamás
A Magyar Távmunka Szövetség elnökségi tagja
2010husk@gmail.com
- 1. Lásd pl: Bagley, M.N. - Mannering, J.S. - Mokhtarian, P.L. (1994): Telecommuting Centers and Related Concepts: A Review of Practice. Institute of transportation studies.
- 2. Lásd pl.: Mokhtarian, P. L. (1991): Defining telecommuting. Transportation Research Record, vol. 1305, 273-281 pp.
- 3. Lásd: Forgács Tamás (2010): Empirical research findings on telework: Management experiences and attitudes . Business and Economic Horizon . Vol.1. pp.6.13
- 4. Lásd: Forgács Tamás (2008): Távmunka-ház: alternatíva a vidékfejlesztésben. A Falu. Agroinform. Budapest. 2008. ősz