Egy újabb húsipari cég kaphat mentőövet az államtól
A Zemplén-Hús Kft. tulajdonosai stratégiai döntést hoztak arról, hogy ki akarnak vonulni a húsfeldolgozásból
A sátoraljaújhelyi Zemplén-Hús Kft. megmentésén és a mintegy harminc munkahely megtartásáért küzd a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata. A cég az idén év elején szüntette be termelését miután évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdött a piac jelenlegi körülményei és a húsipar országos válsága miatt.
A társaság ingatlanjai, az üzem berendezései minden kritériumnak megfelelnek, ezért akár bármely pillanatban újraindítható a termelés - mondta Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) Sátoraljaújhely polgármestere 2013. január 29-i sajtótájékoztatóján.
Ennek feltétele ugyanakkor az, hogy a kft. tulajdonosa eladja tulajdonát, és azt - elsősorban - szakmai befektető vásárolja meg. A zempléni város polgármestere a térség nagyobb állattartóival tárgyalásokat kezdett erről.
Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, amennyiben sikerül egy olyan szakmai és pénzügyi befektetői kört összehozni, amely képes az üzemet gazdaságosan és jó színvonalon működtetni, a kormányzat kész a projektet a gyulai, pápai és kaposvári példához hasonlóan, az önkormányzaton keresztül támogatni.
Pásztor Sarolta, a Zemplén-Hús kft. ügyvezetője korábban újságírói érdeklődésre azt közölte, a sátoraljaújhelyi húsüzem hosszú ideje veszteségesen működik, tartalékait felélte. Ezért tulajdonosi döntés alapján a termelését megszüntette, a társaság ugyanakkor a fennálló béreket és végkielégítéseket teljes mértékben kifizeti, szállítói- és köztartozásbeli kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz.
A cég jövőjéről és a segítségnyújtásáról az elmúlt héten tárgyalt Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a város vezetésével. Ezen az egyeztetésen a kft-t nem képviselte senki.
A politikus a megbeszélést követően újságíróknak azt mondta: meglepetésként érte, hogy a vállalat vezetője az egyeztetési idő előtt arról tájékoztatta, bezárták az üzemet, és megkezdődött a dolgozók elbocsátása. A bejelentés azért érthetetlen, mert az egyeztetésnek éppen az lett volna a lényege, hogy milyen segítséget kaphat a bajba jutott cég.
Néder András, a társaság pénzügyi és controlling igazgatója az Észak-Magyarország című megyei napilapnak ezzel kapcsolatban akkor azt nyilatkozta, mivel társaságuk szándéka, illetve a minisztérium lehetőségei merőben eltérnek egymástól, ezért a megbeszélés részükről okafogyottá vált és nem volt szükséges részvételük.
Az igazgató szerint a Zemplén-Hús Kft. tulajdonosai stratégiai döntést hoztak arról, hogy ki akarnak vonulni a húsfeldolgozásból, mint üzletágból, emiatt nem kívánnak állami segítséget igénybe venni. Céljuk az üzem értékesítése, esetlegesen hosszú távú bérbeadása.
Forrás: MTI