Elfogadták a fővárosi forrásmegosztási rendeletet
A főváros és a kerületek 51-49 százalékos arányban részesülnek a megosztandó bevételekből
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen tizennyolc igen, nyolc nem szavazattal, öt tartózkodás mellett elfogadta a forrásmegosztási rendeletet. Eszerint a kerületi önkormányzatokat összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg a megosztandó bevételekből.
A főváros az őt illető összegből 7,6 milliárd forintot a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására fordít. A megosztható bevételek körébe az új önkormányzati finanszírozási struktúra értelmében már csak az iparűzési, valamint az idegenforgalmi adó és a hozzá kapcsolódó központi támogatás sorolható.
Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes fontos eredménynek nevezte, hogy a parlament megváltoztatta az arányokat: míg korábban a főváros a közös bevételek 47 százalékát, a kerületek pedig összesen 53 százalékot kaptak, addig most a fővárost 51 százalék illeti meg, a kerületeket pedig 49 százalék.
Utalt arra, hogy az Állami Számvevőszék előző évi forrásmegosztásra vonatkozó vizsgálata nyomán korrigálják az összegeket. Kilenc kerületet együttesen 26,7 millió forinttal több forrás illet meg, míg 11 kerülettől együttesen ugyanennyit vonnak el.
Bagdy Gábor a közgyűlést megelőző sajtótájékoztatóján megjegyezte: a főváros kétségkívül nehéz helyzetben van, ennek oka elsődlegesen az előző vezetéstől kapott súlyos örökség. A politikus hozzátette, hogy válsághelyzetben nehéz gazdálkodni, megvannak a gondok-bajok, ezekre a készülő büdzsében válaszolni fognak.
Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a költségvetést ahhoz is mérni kell, mennyi feladata van az önkormányzatnak. Felhívta a figyelmet: most kevesebb van, mint tavaly volt. Az előző kormányok „csak pakolták a feladatokat az önkormányzatok nyakába" anélkül, hogy forrást biztosítottak volna, most éppen ellenkező a helyzet - tette hozzá.
Németh Zoltán kiemelte azt is, hogy a forrásmegosztásból pluszpénzhez jut a közösségi közlekedés is, hiszen az arányokat éppen az ágazat működtetése miatt változtatták meg, másfelől a kormány is partner a finanszírozás stabil lábra állításában.
Forrás: Budapest.hu