Idén újabb tizenhét önkormányzatot ellenőriz az ÁSZ
A kiválasztott önkormányzatok már megkezdték adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítését
Az ÁSZ 2012. december 31-ig négy ütemben, összesen 16 községi és nagyközségi önkormányzatnál fejezte be a belső kontrollrendszer kialakítása, valamint egyes tevékenységek és a belső ellenőrzés működése megfelelőségének helyszíni ellenőrzését. A közpénzekkel való gazdálkodás alapvető feltételét jelentő belső kontrollrendszer értékelésére irányuló ellenőrzések - a 2012-ben jóváhagyott ellenőrzési program alapján - újabb két ütemben, 17 önkormányzatnál folytatódnak.
Az ÁSZ a községi önkormányzatoknál 2012. december végéig 16 önkormányzatnál végezte el a belső kontrollrendszer kialakítása, valamint egyes tevékenységek és a belső ellenőrzés működése megfelelőségének helyszíni ellenőrzését.
Az első három ütemben elvégzett ellenőrzések megállapításait, javaslatait tartalmazó jelentéseket - a belső és külső egyeztetések elvégzését követően - az ÁSZ elnöke várhatóan a 2013. év I. negyedévében kiadmányozza. Az elnöki értekezlet által már megtárgyalt jelentéstervezetekből négy 2012 decemberében kiküldésre került a polgármesterek részére. Esetükben az észrevételezésre nyitva álló határidő letelt.
A további nyolc önkormányzat polgármesterei az elkövetkező napokban kapják kézhez az ellenőrzés felügyeleti vezetője által aláírt, az intézkedést igénylő megállapításokat és javaslatokat tartalmazó számvevőszéki jelentéstervezeteket. Az ellenőrzött önkormányzatoknak a jelentéstervezetekkel kapcsolatos észrevételeik megtételére az ÁSZ törvény alapján 15 nap áll rendelkezésre.
A negyedik ütemben a számvevők 2012. december elején eredményesen lefolytatták a helyszíni ellenőrzéseket. A számvevői munkaanyagok alapján így megkezdődhet a számvevőszéki szakmai anyagok összeállítása annak érdekében, hogy azokat - a belső szakmai egyeztetéseket követően - az Elnöki értekezlet megtárgyalhassa.
Az első négy ütemben végzett ellenőrzések során szerzett tapasztalatok igazolták, hogy a közpénzek, a közvagyon szabályos, gazdaságos és hatékony felhasználása nem valósítható meg a belső kontrollrendszer kiépítése és megfelelő működtetése nélkül, ezért az ÁSZ elnöke által a 2012. évben jóváhagyott programmal a kockázatértékelés alapján kiválasztott újabb 17 önkormányzatnál folytatódik az ellenőrzés.
Az ötödik és a hatodik ütemben lefolytatandó ellenőrzésekre kiválasztott önkormányzatok adatszolgáltatási kötelezettségüket az e célra létrehozott internetes felületen 2012. december végétől, illetőleg 2013. január elejétől megkezdték. Az ellenőrzés lefolytatásához, a megállapítások alátámasztásához szükséges adatok, dokumentumok feltöltéséhez az adatszolgáltatás időszakában az önkormányzatok informatikai és szakmai segítséget kapnak az ÁSZ munkatársaitól. A helyszíni ellenőrzéseket a 17 önkormányzatnál az adatszolgáltatás felülvizsgálatát követően, várhatóan január második felében (ütemezetten) kezdik meg a számvevők.
A belső kontrollrendszer kialakítása, valamint egyes tevékenységek és a belső ellenőrzés működése megfelelőségének ellenőrzése folytatásával az ÁSZ stratégiai céljainak megfelelően a korábbi évekhez mérten nagyobb szerepet vállal a helyi önkormányzatok, így a községi, nagyközségi önkormányzatok ellenőrzésében is a gazdálkodási kockázataik feltárásában.
Forrás: ÁSZ - Önkornet