Balatonakarattyából nemsokára önálló község lehet
Márciusban a tervezett közigazgatási határról tartanak népszavazást a keneseiek és az akarattyaiak
A 2014-es önkormányzati választás napjától lesz önálló település a jelenleg Balatonkeneséhez tartozó, 820 lelkes Balatonakarattya. Áder János köztársasági elnök ezt jóváhagyó határozata a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A községgé nyilvánítás nem érinti Balatonkenese városi címét.
A 3550 lelkes Balatonkenese akarattyai városrészén 820-an élnek. Tavaly augusztus 5-én helyi népszavazáson döntöttek arról, hogy önálló településként szeretnének továbbműködni. A helyi referendumon a választásra jogosultak 61 százaléka jelent meg, s 87 százalékuk voksolt igennel az önállósodásra.
Március 24-én, Balatonkenesén újabb helyi népszavazást tartanak majd, amelyen arról döntenek, egyetértenek-e a tervezett, új közigazgatási határokkal. A döntés-előkészítő bizottság már kijelölte az új település elméleti közigazgatási határait, s március 24-én immár nemcsak az akarattyaiak, hanem az egész város szavaz arról, hogy egyetért-e ezekkel a határokkal.
Balatonakarattya és Balatonkenese közigazgatási határairól a 2014-es választásokat követően végül a két különálló önkormányzat hoz döntést.
Forrás: MTI