Független polgármestert választottak a zebegényiek
A Pest megyei városban a képviselő testület tavaly októberi önfeloszlatása miatt kellett időközi voksolást kiírni
A független Hutter Jánosnét választották polgármesternek a Pest megyei Zebegényben, ahol az új képviselő-testület összetételéről is döntött a lakosság a 2013. január 6-i időközi önkormányzati választáson. Közel 60 százalékos volt részvételi arány, mert a szavazásra jogosult 1062 választópolgárból 634 jelent meg; a voksolások során a képviselők esetében 13, a polgármester esetében 10 érvénytelen szavazat érkezett.
A polgármesteri tisztségért négyen indultak, a település korábbi vezetője, Sinkó Vilmosné is. Közülük Hutter Jánosné kapta a legtöbb szavazatot - mondta a polgármesteri hivatal munkatársa, hozzátéve: a hat képviselői mandátumért tizenketten versengtek, akik közül négyen voltak tagjai a korábbi testületnek, de csak ketten, Pásztor László, valamint a volt alpolgármester, Ferenczi Ernő került be ismét a testületbe.
Szavazategyenlőség következtében a hatodik helyen ketten végeztek, Gózon Francisco és Máté Endre Károly, a sorsolást követően végül az előbbi jutott mandátumhoz. Akárcsak a korábbi választás esetében, a hatfős testület valamennyi tagja, továbbá a polgármester is függetlenként győzött.
A zebegényi képviselő-testület 2012. október 27-i ülésén döntött az önfeloszlatás mellett. A mostani választás egyfordulós volt, melyen sem érvényességi, sem eredményességi küszöb volt.
Forrás: MTI