Több száz utcanév változik év végéig országszerte
Idén már nem viselheti egyetlen közterület sem önkényuralmi rendszerhez kapcsolódó személy nevét
Országszerte több száz olyan utcanevet kell átkeresztelni, amely önkényuralmi rendszerhez kapcsolódó személyről van elnevezve, ugyanis a Parlament döntése szerint közterület, közintézmény, sajtótermék, civil szervezet, de még cég sem viselheti már idén olyan személy nevét, akinek a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerben vezető szerepe volt - idézte fel 2013. január 4-én az MR1-Kossuth Rádió. Erre a beszámoló szerint egy éve van az önkormányzatoknak, intézményeknek.
A Marx, Lenin vagy Tanácsköztársaság utcákban lakók egy része nem szívesen változtatna, már csak az ügyintézés miatt sem, mások azonban szívesebben laknának helyi személyiségekről elnevezett utcában. A változtatás kötelező, de nem lesz könnyű - mondta Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere. A városban harminc utca neve esélyes a módosításra, a munkára bizottságot hoztak létre, melynek márciusig döntenie kell az új elnevezésekről.
Valószínűleg máshol sem lesz zökkenőmentes az utcák átnevezése, csak Leninről például több mint ötven településen van elnevezve köztér. Szombathelyen már csak egy utca, az Engels esik a rendelkezés hatálya alá, de Puskás Tivadar polgármester szerint már készülnek a változtatásra. Elmondta, több javaslat érkezett, a közgyűlésen döntik el, hogy ki lesz az a híres szombathelyi személyiség, akiről elnevezik a volt Engels utcát.
A változások miatt le kell majd cserélni egyes okmányokat, például a lakcímkártyát, a forgalmi engedélyt. Ezek országszerte minden érintett számára illetékmentesek, és több helyen is soron kívül intézik majd őket.
Forrás: hvg.hu