Kész a számvevőszék első féléves ellenőrzési terve
Az ÁSZ elsősorban költségvetési szerveket, önkormányzatokat és a közmédiát ellenőrzi majd
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2013 első félévében a központi költségvetési szervek és az önkormányzatok kiemelt ellenőrzése mellett elvégzi a közmédia, és a közbeszerzési rendszer kontrollját is. A következő hat hónap ellenőrzési tervét Domokos László, az ÁSZ elnöke a múlt év végén adta át Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének. Az ÁSZ harmadik alkalommal készített, féléves ellenőrzési tervet, az úgynevezett gördülő tervezés módszerének alkalmazásával.Ez hatékonyabb, eredményesebb és társadalmilag hasznosabb ellenőrzések lefolytatását teszi lehetővé - mondta el a találkozón Domokos László. Az ÁSZ közleménye szerint az elnök hangsúlyozta: az új számvevőszéki törvénynek köszönhetően immár gyakorlati következménye van a jelentéseknek, az ellenőrzötteknek ugyanis intézkedési tervet kell készíteniük, és azt az ÁSZ jóváhagyása után, végre is kell hajtaniuk. Domokos László rámutatott: nagyon lényeges, hogy az Országgyűlés, mint törvényalkotó felismerte ezt a korábbi hiányosságot és megfelelő jogosítványokkal ruházta fel a számvevőszéket.
Az átadott ellenőrzési terv 41 ellenőrzést tartalmaz. Ezek közül 15 ellenőrzés és az utóellenőrzések a 2012-es évről húzódnak át, 14 ellenőrzés 2013. első félévében kezdődik el, emellett 11 új ellenőrzés indul, amelyeket a törvényi kötelezettség szerint éves, illetve kétéves gyakorisággal kell elvégezni. A tervben az ÁSZ középtávú stratégiájával összhangban súlyponti feladatként szerepel a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat véleményezése, valamint a 2012. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése.
A zárszámadási ellenőrzés jövőre kiterjed a közfeladatot ellátó központi intézmények körére is. A sorozat-ellenőrzések keretében folytatódnak a központi intézmények és önkormányzatok vagyoni, pénzügyi helyzetét, belső kontrollrendszerét értékelő ellenőrzések is. Ezzel párhuzamosan több, a társadalmi érdeklődés középpontjában álló téma ellenőrzését is megkezdi az ÁSZ 2013. első félévében.
A számvevőszék véleményt mond egyebek között az uniós források elosztásában és a felhasználás ellenőrzésében résztvevő szervezetek tevékenységéről, a közszolgálati média- és hírszolgáltatás megújításáról, a kisebbségi-nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásáról, valamint az új közbeszerzési rendszerről is - tartalmazza az ÁSZ közleménye.
Forrás: ÁSZ-MTI