3,5 milliárd a LEADER-csoportok együttműködésre
A kérelmeket 2012. október 30. és 2013. augusztus 31. között lehet benyújtani az MVH-hoz
A LEADER Helyi Akciócsoportok 3,5 milliárd forintra pályázhatnak nemzetközi együttműködés megvalósításához. A támogatási kérelmeket 2012. október 30-tól folyamatosan forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.
A mostani pályázaton a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi együttműködést támogatja, ami létrejöhet hazai és más európai uniós tagállamban működő LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS-ok), vagy nem EU-tagállamban, de LEADER-megközelítés szerint szerveződött csoportok között.
Egy-egy akciócsoport legfeljebb 50 millió forintot igényelhet, de akár több kisebb, vagy egy nagy projekt megvalósítására is nyújthat be pályázatot. Támogatást lehet kérni egyebek mellett: közös beruházásokra, tevékenységekre, közös szervezetek alapítására, publikációk kiadására, képzési, oktatási rendezvények - például szemináriumok, konferenciák - előkészítésére és megvalósítására, illetve jó gyakorlatok átadására.
A pályázat lebonyolítása újszerű lesz: az akciócsoportoknak először egy megvalósíthatósági tanulmányt kell beadniuk a Vidékfejlesztési Minisztériumba. A tanulmányt egy tapasztalt LEADER-szakemberekből álló, 10 fős bizottság minősíti, majd szükség szerint módosító javaslatokat tesz, hogy a HACS-ok hogyan nyújtsák be támogatási kérelmeiket az MVH-hoz. A cél, hogy szakmailag kifogástalan, minőségi projektek jöjjenek létre.
A LEADER Program gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldását segíti a Helyi Akciócsoportok közreműködésével. A HACS-okban a közigazgatás, a vállalkozók és a civil szervezetek is képviseltetik magukat - tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium.