TÖOSZ-javaslatok az önkormányzati átalakításokhoz
Az érdekszövetség többek közt a polgármesteri javadalmazás és a választókerületek ügyében fogalmaz meg kezdeményezéseket
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége október 17-i kibővített elnökségi ülésén elsőként meghallgatta Dr. Zöld Nagy Viktória Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes-államtitkár tájékoztatását a járási rendszer kialakításával összefüggő önkormányzatokat érintő kérdésekről, majd a TÖOSZ elnöksége az önkormányzati rendszer átalakításának folyamatával kapcsolatban az alábbi kezdeményezéseket fogalmazta meg: 1. A TÖOSZ elnöksége nem ért egyet azzal, hogy a közös önkormányzati hivatalok kialakításánál újabb szempont, így az egyéni országgyűlési választókerülethez tartozás kerüljön meghatározásra. Ugyancsak nem támogatja azt a változtatási törekvést, amely arra irányul, hogy a megyei jogú város esetében ne jöjjön létre közös önkormányzati hivatal. A településközi együttműködésben valamennyi településnek, így különösen a nagyobb térségi ellátást biztosító városoknak is részt kell vennie.
2. A TÖOSZ elnöksége szorgalmazza, hogy a Belügyminisztérium szakmai módszertani anyagokkal támogassa a társulási rendszer átalakulását, a jelenlegi többcélú kistérségi társulások által közösen megszervezett és fenntartott közszolgáltatást biztosító intézmények zavartalan működése érdekében.
3. A TÖOSZ elnöksége felhívja a figyelmet a köznevelés rendszerének átalakítása során kialakult bizonytalanságra, valamint veszélyekre. Elsődlegesen a kisebb települések esetén, ahol az intézmény teljes körűen állami fenntartásba és működtetésbe kerül, a tanév közben bekövetkező változások nem garantálják a működtetés zavartalanságát. A kisebb települések a jövő évtől már nem lesznek képesek hozzájárulni az iskolák működtetéséhez.
4. A TÖOSZ elnöksége sürgeti, hogy a 2011 októberében megtartott országos népszámlálási adatok településsoros, valamint megyei bontásban kerüljenek minél előbb közzétételre, annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok az adatokat a tervezési és stratégiaalkotási, valamint pályázati (LEADER, vidékfejlesztés, stb.) munkájuk során használni tudják.
5. A TÖOSZ elnöksége ismételten szorgalmazza, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvénynek a polgármesterek javadalmazására vonatkozó szabályozása ne 2013. január 1-vel, hanem a 2014-esáltalános önkormányzati választások napjával lépjen hatályba. A ciklus közben történő új rendszerű bérszabályozás a polgármesterek többsége számára jövedelemcsökkentéssel járna, míg a fővárosi és nagyvárosi polgármesterek esetében jelentős mértékű jövedelemnövekedést eredményezne.