Hatmillió forintra perelnék Zuglót a hajléktalanok
A Város Mindenkié (AVM) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) támogatásával közel hatmilliós keresetet nyújtottak be a zuglói önkormányzattal szemben azok a hajléktalanok, akiket 2011 októberében lakoltatott ki kunyhóikból a helyi városvezetés - Szabó Máté alapjogi ombudsman szerint is jogtalanul.
A XIV. kerület Francia út és Egressy út kereszteződésénél lévő, a MÁV Zrt. tulajdonában álló területen évek óta életvitelszerűen tartózkodó emberek saját építésű kunyhóit a kerületi önkormányzat embertelen módon, minden eljárási szabályt megsértve, megfelelő előzetes értesítés nélkül számolta fel.
Voltak, akik hat- nyolc éve fennálló otthonaikat veszítették el valamennyi ingóságukkal együtt egyik pillanatról a másikra. A földönfutóvá tett emberek beperelték az önkormányzatot és azt kérik a bíróságtól, hogy az állapítsa meg az emberi méltóságukhoz való jog és az egyenlő bánásmód törvényi kötelezettségének megsértését - áll a NEKI és az AVM közleményében.
A hajléktalan emberek közel hatmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti igényt is bejelentettek. A per a jogvédők szerint történelmi jelentőségű, hiszen ha a bíróság igazat ad a felpereseknek, azzal precedenst teremt minden önkormányzat számára ahhoz, hogy a saját építésű kunyhóban élő emberekkel szemben is teljes jogú állampolgárként kell, hogy bánjanak.
Szabó Máté alapjogi ombudsman szintén jogsértőnek ítélte meg az önkormányzat eljárását. Az ombudsman úgy nyilatkozott, a hajléktalan emberek alapjogai szempontjából aggályos és megengedhetetlen, hogy hatósági eljárás, köztisztasági vagy éppen kertészeti tevékenység látszatát keltve „takarítják el" viskóikat, és szemétként gyűjtik össze azokat.
Forrás: OrientPress Hírügynökség