Mostantól a belvárosban is tarthatók haszonállatok
Az önkormányzatok már csak a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozóan hozhatnak helyi rendeleteket
A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint október 1-jén lép hatályba az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény módosítása. Ez azt jelenti, hogy a haszonállatok tartását korlátozó, megtiltó önkormányzati rendelkezéseket - például állattartási övezetekre vonatkozó előírások, tartható állatok száma - hatályon kívül kell helyezni.A szabályozás értelmében tehát önkormányzati rendelet ezentúl nem korlátozhatja egyebek mellett a tyúk, a nyúl, a sertés, a szarvasmarha vagy a ló tartását. A tárca ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez nem jelent korlátok, feltételek nélküli állattartást; az állatok tartása ugyanis „nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, és nem károsíthatja a környezetet".
A közlés szerint a jövőben ugyanúgy be kell tartani az állat-egészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi szabályokat, előírásokat, ahogy eddig. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a korlátozás nem vonatkozik a kedvtelésből tartott állatok - köztük kutyák vagy macskák - tartására vonatkozó szabályok megalkotására. E tárgykörben az önkormányzatok továbbra is alkothatnak helyi szabályokat - fűzték hozzá.
Jelezték, az intézkedés egyik célja, hogy az állattenyésztés, illetve a növénytermelés egyensúlya helyreálljon. A nemzeti vidékstratégia ösztönzi a korábbi falusi állattartás hagyományainak felélesztését, a mezőgazdasági munka szerepének erősödését, a háztáji állattartás növelését, és minden támogatást megad ahhoz, hogy a vidék népesség-megtartó ereje növekedjen - tájékoztat a minisztérium.
Forrás: MTI