Az önkormányzat döntheti el, segély vagy kölcsön?
A tervezett önkormányzati segély kifizetésének módját a településeken határozhatják meg
Kölcsön formájában kaphatnának önkormányzati segélyt ezentúl a rászorulók a kormany.hu oldalon olvasható előterjesztés szerint és azt is csak akkor, ha vissza tudják fizetni. Az előterjesztést a kormány társadalmi vitára bocsátotta, ennek határideje szeptember 21-én járt le. Az ATV által megkérdezett szakemberek és érdekvédő szervezetek jó része azonban még nem is hallott róla.
Magyarországon több százezren élnek szinte csak segélyből. Ezeknek az embereknek a helyzete változhat azzal, hogy módosul a támogatások rendszere.
A kormany.hu oldalon is olvasható előterjesztés szerint ezentúl egy név alatt, önkormányzati segélyként kezelik majd az átmeneti, a temetési és a gyermekvédelmi segélyt. Támogatásra az lesz jogosult, aki nem várt többletkiadás miatt nehéz helyzetbe került, de számolnia kell azzal, hogy a pénzt hitelbe kapja, azaz előbb-utóbb vissza kell fizetnie a teljes összeget. A segély kifizetésének módját, és a felhasználás ellenőrzését az előterjesztés szerint az önkormányzatok szabhatnák meg.
A tervezetet társadalmi vitára bocsátotta a kormány, az értékelés határideje szeptember 21-én járt le. Az ATV több, a témával foglalkozó szakembert és érdekvédő szervezetet is megkeresett, többségük azonban még csak nem is hallott a javaslatról. Hogy mi lesz a sorsa, sem tudni, a szaktárca ugyanis nem reagált az ATV megkeresésére. Az előterjesztés fejlécén is csak annyi olvasható, hogy azt a kormány még nem tárgyalta, ezért nem tekinthető a kabinet hivatalos álláspontjának.
Az MSZP szerint az előterjesztés a rászorulókat hozza mg nehezebb helyzetbe, azzal ugyanis, hogy vissza kell fizetni a segélyt, gyakorlatilag kizárja őket a rendszerből.
„Ettől az ember esze áll meg. Én ezt felháborítónak tartom. Ez az egész összevonás csak arra jó, hogy újabb és újabb támogatásokat vonjanak el a rászorulóktól" - fogalmazott telefonon az ATV-nek Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus szerint a háromféle segély összevonásával és a feltételek szigorításával tízmilliárd forintot von ki a kormány a segélyezési rendszerből.
Forrás: atv.hu