Évközben is kapnak majd hitelt az önkormányzatok?
Fontolóra veszi a kormány a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) minapi javaslatát, amely szerint a települések hitelképességük megtartása érdekében ne csak a naptári évhez köthető kölcsönhöz folyamodhassanak, hanem akár éven belül is megkaphassák a pénzügyi mentőövet - írja szeptember 21-i cikkében a Napi Gazdaság.
„Ha szükséges, a kormány kezdeményezi az idevonatkozó jogszabályok módosítását is" - válaszolta a Belügyminisztérium sajtóosztálya a lap kérdésére. A TÖOSZ elnöke úgy véli, a stabilitási törvény egy pontjának változtatását érinti a javaslatuk, így ugyanis továbbra is életképesek maradnának azok az önkormányzatok, amelyeknek már csak „hónapjai vannak hátra" a felhalmozott százmilliós tartozásaik miatt. Új hitelt azonban a bankok már nem folyósítanak számukra.
Bár a kormány kiemelt célja az önkormányzati adósság csökkentése, ezért az új szabályok szerint kormányzati engedély kell az eladósodáshoz, a TÖOSZ vezetőségének nincs tudomása az engedély kondícióiról. Ahogy - a jelek szerint - magának a kormánynak sincs, hiszen arra a kérdésünkre, hogy melyek ezek a kondíciók, rövid tömör válasz érkezett: „A feltételek megváltoztatását nem tervezzük".
A Napi Gazdaság viszont úgy tudja, hogy ezek a feltételek nem is alkotnak egységes rendszert, az éven túli hitelforráshoz egyedi kormánydöntésre lesz szükség. Azzal kapcsolatban konkrét megkeresés pedig még nem érkezett a BM-hez, amit korábban a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) is közölt, és amiben - nyilvánosan - arra kéri a kormányt, vizsgálja felül az önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseket.
Az év végéig önkormányzati program készül az MSZP-ben. Simon Gábor elnökhelyettes szerint a jövő évi költségvetés egyik nagy vesztese ismét az önkormányzati szféra lesz, amelytől újabb 110 milliárd forintot vonnak el, így sok teendő hárul majd a baloldali önkormányzati politikusokra.
Forrás: Napi Gazdaság