Konszolidálják a teljes önkormányzati rendszert?
Az MJVSZ a kormánnyal együttműködve készít javaslatot, amit novemberben terjesztenek elő
A megyei önkormányzatok után a többi helyhatóság konszolidációját javasolják az érintettek, jövő év elejére ugyanis a bankok hiteleinek elmaradása és a szigorúbb kölcsönfelvételi szabályok miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a települések. Az önkormányzati szövetségek szerint több megoldás is létezik a baj elkerülésére.
Az új jogszabályok alapján a jövőben csak naptári éven belül vehetnek fel folyószámlahitelt az önkormányzatok, ami nem kis gondot okoz majd a településeknek, a bevételeiket jelentő adók ugyanis nem egyenletesen és nem a naptári éven belül folynak be kasszájukba, az átmeneti hiány pótlására éltek eddig a folyószámla-hitelekkel.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Szövetésének (TÖOSZ) elnöke szerint, ha a rövid távú hiteleket már december utolsó napján vissza kell fizetniük, az lehetetlen helyzetbe hozza a településeket, miközben hosszú lejáratú hiteleket sem igen kapnak. A TÖOSZ egyetért a kormány szándékával, amely visszafogná az önkormányzatok kölcsönfelvételeit, de szerintük csak fokozatosan lehetne csökkenteni helyhatóságok hitelállományát, mondjuk, évente 10 százalékkal.
Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke szerint nem csak az a gond, hogy lejárnak a folyószámlahitelek, de az is, hogy a bankok nem hosszabbítják meg őket, és hosszú távú kölcsönöket sem igen adnak. Debrecen polgármestere azt mondja, a megyei után most a teljes önkormányzati rendszer konszolidációját kell megoldani, ezért a szövetség a kormánnyal együttműködve javaslatot dolgoz ki, amit novemberben terjesztenek elő. Az elnök szerint a TOÖSZ két javaslata csak elodázza, de nem oldja meg a problémát.
Forrás: MR Krónika - Hiradó.hu