A városok menekülnének a jövőre várható csőd elől
A MÖSZ-t nem érte váratlanul a bankok döntése – A TÖOSZ kifutó rendszerben csökkentené az önkormányzati hitelállományt
A települések hitelezési szabályainak módosítását kérik a legnagyobb önkormányzati szövetségek vezetői. Így valószínűleg ezek a szövetségek is támogatnák Kósa Lajos debreceni polgármestert, aki azt nyilatkozta: törvénymódosítást dolgoznának ki. Enélkül ugyanis szerinte akár le is állhat az önkormányzati rendszer a 2013-tól életbe lépő törvények miatt.
Az Országgyűlés kezében van a megoldás - fogalmazott Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Elmondta: a jelenlegi szabályozás a stabilizációs törvényben csak azt teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok naptári évre vegyenek fel folyószámlahitelt, illetve törlesszenek, de a települések általában nem tudják az év végéig visszafizetni a hiteleiket.
Ezt sérelmezte az önkormányzati törvényt korábban amúgy megszavazó Kósa Lajos is: januártól működési kiadásokra hitelt csak akkor vehetne fel önkormányzat, ha erre külön kormányengedélyt kap, és még az adott naptári évben visszafizeti. A bankok ezért új hiteleket már nem adnának a városoknak - mondta Debrecen polgármestere.
A szintén fideszes Schmidt Jenő most közölte: a megoldás szerinte - a rövid távú hiteleknél - az lehet, hogy a parlament megváltoztassa a finanszírozási korlátozást, és az éven belüli, illetve a következő évre átnyúló hitelfelvételi lehetőséget is biztosítsa az önkormányzatoknak. „A villanyszámlát akkor is kell fizetni, amikor az embernek nincs pénze" - érzékeltette a helyzetet.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke az MTI kérdésére elmondta: a MÖSZ-t nem érte váratlanul a bankok hitelezéssel kapcsolatos döntése, hiszen a mai napig nem ismert, hogy az elfogadott új önkormányzati törvény alapján 2013-tól milyen bevétellel számolhatnak a települések. Hozzátette: ennek hiányában nincsenek meg a hitel visszafizetésének garanciái. Közölte, a MÖSZ sajnálattal állapítja meg, hogy az iskolák államosítása és a járási hivatalok kialakítása után még mindig nem ismert, mennyi pénz marad az önkormányzatokhoz telepített kötelező feladatok ellátására. Szerinte így ma teljes a bizonytalanság az önkormányzatok 2013-as működésével, működőképességével kapcsolatban.
Gémesi György úgy látja, hogy a korábban beígért „feladatfinanszírozásból" a kormány kihátrált, és hogy az átalakítással kapcsolatos folyamatos „kapkodás" miatt egyre nehezebb az állampolgárok által megszokott magas színvonalú szolgáltatások biztosítása. A MÖSZ elnöke „újra nyomatékosan" arra kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül az önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseit, érdemben konzultáljon az önkormányzati szövetségekkel, és módosítsa döntéseit annak érdekében, hogy "a tízmillió magyar állampolgárnak szolgáltató önkormányzatok működőképessége megmaradjon".
Forrás: MTI - Világgazdaság Online