Nőhet az önkormányzatok működésének támogatása
107,9 milliárd helyett 112,6 milliárdot adnának az általános igazgatási és működési feladatok ellátásához
A helyi önkormányzatoknak az eredeti 107,9 milliárddal szemben összesen 112,6 milliárd forint állami támogatást adna általános igazgatási és működési feladatok ellátásához az a bizottsági módosító javaslat, amelyet az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága nyújtott be az Országgyűlésnek.
A támogatás forrását a jövő évi büdzsében belső átcsoportosításokkal biztosítanák, ez az összeg kapcsolódik az új önkormányzati törvényben előírt feladat-finanszírozáshoz - indokolták a javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselői a bizottság szeptember 13-i ülésén.
Berczik Ábel, az NGM főosztályvezetője elmondta: a javaslatcsomag fő célja, hogy a helyhatóságok számára biztosítsa 2013-ban azokat a központi költségvetési forrásokat, amelyek különösen fontosak igazgatási feladataik ellátásához, működésük biztosításához.
Kifejtette: az általános állami hozzájárulást egy modellszámítás alapján minden önkormányzat esetében meghatározták, ennek egyik alapja például az adott polgármesteri hivatal létszáma, melynek dologi és személyi költségeihez, kiadásaihoz az állam fedezetet biztosít. Emellett az állam támogatást ad a település üzemeltetéséhez kapcsolódó feladatok ellátásához, így a szükséges pénzeszközöket biztosítja a település köztereinek, közútjainak fenntartásához, a zöld területekkel, vagy a közvilágítással kapcsolatos kiadásokhoz, a köztemetők fenntartásához.
Ebben a támogatási formában újszerű, hogy az önkormányzat saját adatai, illetve az átlagos országos önkormányzati adatok alapján egy „potenciális támogatási összeget" kap a helyi önkormányzat, ebből azonban levonják az önkormányzat által beszedett, 2011. évi helyi iparűzési adóalap 0,5 százalékát, ami az úgynevezett elvárt bevételt jelenti - fejtette ki Berczik Ábel.
A költségvetési bizottság nem támogatta viszont a parlament önkormányzati bizottságának azt a módosító javaslatát, amellyel a testület a gépjárműadóból a települési önkormányzatoknál maradó részt szerette volna felemelni. A parlament önkormányzati bizottságának módosító javaslata a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban eredetileg szereplő 40 százalékról 55 százalékra növelné a gépjárműadóból befolyt összeg önkormányzatokat megillető hányadát.
Banai Péter Benő, az NGM helyettes államtitkára kifejtette: ezt a bizottsági indítványt a kormány nem tudja támogatni, mert elfogadása kihatna a jövő évi büdzsé már elfogadott főszámaira is.
Forrás: MTI