A Fidesz lemondatná az esztergomi polgármestert
„Tétényi számára a valós munkavégzésnél fontosabbnak tűnik folyamatos szereplési kényszerének kiélése” – fogalmaz a frakció
Hamis állításokkal akarta új adósságrendezési eljárás indítására kérni a képviselő-testületet Tétényi Éva polgármester a Fidesz esztergomi frakciója szerint, a kormánypárti képviselőcsoport ezért lemondásra szólítja fel a városvezetőt. Tétényi Éva az MTI-nek elmondta, 90 napon túli, lejárt tartozások esetén a polgármesternek kötelező az adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezni.A szervezet az MTI-hez szeptember 3-án eljutatott közleményében azt írta, a polgármester a Reneszánsz Zrt.-vel szemben fennálló 90 napon túli tartozásra hivatkozva akart új adósságrendezési eljárást indítani; kijelentette, hogy egy újabb eljárás elkerülhetetlen, valamint azt állította, hogy ő mindent elkövetett a helyzet megoldására.
A képviselőcsoport közleménye szerint „a polgármester asszony eljárása a hitelező Reneszánsz Zrt.-t is megdöbbentette, mivel elmondásuk szerint többször jelezték a részletfizetés elfogadására való hajlandóságukat. Tétényi Éva azonban ezzel nem volt hajlandó foglalkozni".
A Fidesz-frakció ismertette, hogy a velük való egyeztetést követően a hitelező a tartozás miatti fizetési meghagyását visszavonta és felvetette a részletfizetés feltételeire vonatkozó tárgyalások megindításának lehetőségét. „Tétényi számára a valós munkavégzésnél fontosabbnak tűnik folyamatos szereplési kényszerének kiélése, ezért frakciónk felszólítja őt, hogy a város működésének érdekében mondjon le polgármesteri megbízatásáról!" - írta közleményében a Fidesz esztergomi képviselő-csoportja.
Tétényi Éva az MTI-nek elmondta, 90 napon túli, lejárt tartozások esetén a polgármesternek kötelező az adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezni, melyről a testület dönthet. Az, hogy a társaság visszavonta a fizetési meghagyást, csupán annyit jelent, hogy nem inkasszóval jut a pénzéhez, de maga tartozás és ezzel az adósságrendezési eljárás feltételei továbbra is fennállnak - tette hozzá.
A polgármester közölte, azon túl, hogy pénz nincs a kifizetésre, jogcím sincs rá. A Déli Kanonoksor épületegyüttesén végzett munkák kifizetéséhez szükséges határozatok április óta hét alkalommal kerültek a testület elé, azonban a többségi Fidesz-frakció minden alkalommal vita nélkül levette a kérdést a napirendről. Legközelebb a szeptember 6-i ülésen tárgyalhatnak újra az ügyről - mondta Tétényi Éva.
Forrás: MTI