GAZDANet program indul ősztől a kistermelőknek
Az előzetes számítások szerint mintegy 35 ezer gazda élhet a pályázat adta lehetőséggel
Indul a GAZDANet program, 3,3 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők szeptember 1. és 30. között a munkájukat, gazdálkodásukat segítő számítógépre - jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára augusztus 29-én, Budapesten. Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat.
Az előzetes számítások szerint mintegy 35 ezer gazda élhet a szóban forgó lehetőséggel. A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 40 százaléka, fiatal - azaz 40 év alatti - gazdák esetében 50 százalék.
A pályázatot a 0-4 EUME (Európai Mértékegység - a gazdaság ökonómiai méretét az üzem potenciális jövedelemtermelő kapacitása alapján meghatározó uniós mérőszám) gazdaságméretű kistermelőknek írják ki.
Az államtitkár hozzátette: a pályázaton nyertes gazdálkodók legkésőbb ez év december 15-ig megkapják a támogatási határozatokat. Utalt arra is, hogy a gazdáknak a megvásárolt számítógépet 5 évig üzemeltetniük kell. Jelezte továbbá: a gazdálkodókat nemcsak a számítógép megvételének lehetőségével, hanem a működtetést segítő szolgáltatási csomaggal is támogatják.
Vályi-Nagy Vilmos (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár mindezt kiegészítette azzal, hogy a számítógépek működését úgynevezett nyílt forráskódú programokra alapozzák, a működtetéshez pedig öt évig biztosítják az ingyenes háttértámogatást. Hozzáfűzte, hogy a GAZDANet program elindítása növeli majd Magyarországon a digitális írástudók számát. Ezzel a képességgel most az emberek mintegy fele rendelkezik - tette hozzá. A GAZDANet program számítógépeit közbeszerzési eljárás keretében veszik majd meg.
Az igényelt gépeket a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) munkatársai legkésőbb 2013. március 31-ig adják át a nyertes pályázóknak.
A GAZDANet programban résztvevő gazdálkodókat egy honlap is segíti az eligazodásban: http://www.gazdanet.eu/.
Forrás: MTI