Egészségügyi csúcsintézményt állítana fel a kormány
Az ONEI többek között az önkormányzatok helyi egészségpolitikáinak támogatására jönne létre
Új, országos hatáskörű egészségügyi szervezetet állítana fel a kormány októbertől három korábbi háttérintézmény összeolvasztásával, t - derül ki a kormányzati portálon megjelent rendelet-tervezetből. A leendő Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) tervezett feladatkörei közé tartozik majd az is, hogy „standardokat, irányelveket" fejlesszen ki a kábítószer-fogyasztás megelőzéséért.
Az ONEI három másik egészségügyi háttérintézmény, az Országos Alapellátási Intézet, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és az Országos Egészségfejlesztési Intézet összeolvadásával jönne létre, főigazgatóját az egészségügyért felelős miniszter nevezné ki öt évre - derül ki a kormányzati portálon közzétett rendelet-tervezetből, amely október 1-jén lépne életbe.
Az új intézet irányítaná majd „a népegészségügyi politika szakmai megalapozását" és közreműködne „a lakosság egészségi állapotát meghatározó vagy jelentős mértékben befolyásoló jogszabályok előkészítésében, a jogszabályok végrehajtásának értékelésében" is - olvasható a tervezetben.
Emellett az ONEI támogatást nyújtana az önkormányzatok helyi egészségpolitikáinak megvalósításához, és a „helyi közösségek testi és lelki egészséget fejlesztő, egészséget támogató munkájához" is. Az országos hatáskörrel induló szervezet többek között még elemzéseket, háttértanulmányokat és tudományos állásfoglalásokat is kiadna majd, illetve ajánlásokat fogalmazna meg a miniszternek és a tiszti főorvosnak is.
Az intézet közreműködik majd „a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggések elemzésében", és „felderíti, azonosítja és rangsorolja a népegészségügyi problémákat", és „célzott intézkedéseket tervez, kezdeményez".
Számos más feladata mellett az új intézmény a „kábítószer-fogyasztás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és más szenvedélybetegségek, továbbá a lelki egészség területén nemzeti fókuszpontként és szakmai-módszertani központként" működik majd, és „irányelveket, standardokat fejleszt ki a kábítószer-megelőzés területén".
Forrás: hvg.hu