Porszem került a szemétszállítás gépezetébe Vácott
Amíg az önkormányzat és a szolgáltató vitatkozik, egyre több lesz az illegálisan lerakott hulladék
Jogi lépéseket helyezett kilátásba a Vácon szemétszállítást végző Remondis Duna Kft. ellen a város vezetése, mert állításuk szerint a Kft. szabálytalanul elvitte a külterületekről konténereit, amelyek helyén szemétkupacok halmozódtak fel - olvasható Vác hivatalos honlapján. A cég vezetője szerint jogosan jártak el.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint az önkormányzattal évek óta szerződésben álló Remondis megsértette az önkormányzat rendeletét, amikor - a szemétszállítási díj emelésének elutasítására hivatkozva - elvitte a konténereit, s azokat többszöri felszólításra sem helyezte vissza.
A város önkormányzata augusztus 15-én megbízást adott a Váci Városfejlesztési Kft.-nek a konténerek helyén kialakult hulladékdombok felszámolására (az MTI információi szerint ez már meg is történt), de a kényszerű helyzet miatt valószínűleg jogi lépésekre lesz szükség a zavartalan hulladékkezelés biztosítása érdekében - írták a vac.hu-n.
Szloboda Gyula, a Remondis Duna Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elismerte, hogy Vác külső részeiről valóban elvitték 15 darab, egyenként négy köbméteres konténerüket, mert több vitás kérdésben sem tudtak megegyezni a helyi önkormányzattal. Tavaly jelezték például, hogy a költségeik felét kitevő ártalmatlanítási díj megduplázása miatt az önkormányzattól nekik járó szolgáltatási díjat emelni kellene, de erre a városvezetés nem volt hajlandó.
A cég ráfizetését növelte, hogy 2012-től az önkormányzat közvetlen lakossági számlázásra kényszerítette a Kft.-t, bár ezt nem írták bele pótlólag a két fél közötti szerződésbe - sorolta sérelmeiket az ügyvezető.
Mint mondta, a papír- és egyéb járulékos költséget, valamint az egyre több nem fizető lakó okozta anyagi hátrányukat erőteljes spórolással, illetve elbocsátásokkal igyekeztek ellensúlyozni, de eljutottak teljesítőképességük határáig. Mivel a külterületeken lévő konténerek környékére illegálisan lerakott havi több tíz tonna hulladékot is saját költségükön kellett elszállítaniuk, kezdeményezték a házhoz menő szolgáltatásra való áttérést (amit az érintett 300 család is szívesen vett volna), de az önkormányzat ebbe sem egyezett bele - tette hozzá Szloboda Gyula.
A helyhatóság jelenleg körülbelül 30 millió forinttal tartozik a Remondisnak, így - tekintettel az összes előzményre - többhónapos huzavona után a Kft. „egyoldalú döntéssel" elvitte a külterületekről a konténereit, s ezekben az utcákban is házhoz jár a szemétért. Az illegálisan lerakott hulladékdombok eltüntetése a város önkormányzatának a feladata és költsége - közölte az ügyvezető.
Forrás: MTI - vac.hu