Lobbizással sem lehetett járási székhely Budaörsből
Wittinghoff Tamás városának nem sikerült, ami Nagykőrösnek, Aszódnak és Vecsésnek igen
Minden fórumon lobbizott, minden feltételnek megfelelt, mégsem lett járási székhely Budaörs - mondta a település polgármestere augusztus 17-én az MTI-nek. Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a napokban nyilvánosságra került járási besorolásról szólva úgy fogalmazott: mindent megtettek, hogy Budaörs érdemeinek megfelelően bekerüljön a Pest megyei listába, ám felvetéseikre cinikus válaszokat kaptak, érveiket lesöpörték.
"Mérhetetlenül szomorú és csalódott vagyok" - fogalmazott az egykori SZDSZ-es politikus, hangsúlyozva: nem a végül járási székhellyé előlépett szomszéd, Budakeszi ellen, hanem a budaörsiekért lobbiztak. Wittinghoff Tamás emlékeztetett rá, hogy a település képviselő-testülete már januárban jelezve: nem értenek egyet az előzetes koncepcióval, mely szerint városuk a jövőben a Budakeszi központú járáshoz tartozna.
A polgármester az MTI-nek küldött akkori közleményében egyebek mellett azt írta: a korábban járási székhelyként, később kistérségi központként funkcionáló Budaörs számára több szempontból is elfogadhatatlan lenne ez a megoldás. Érvként említette például, hogy az általa vezetett város intézményrendszere, közigazgatása, közlekedési kapcsolatai kiválóak, illetve, hogy míg Budakeszi lakossága csupán 14 ezer, addig Budaörsön csaknem 30 ezren élnek.
A polgármester szerint a budaörsi képviselő-testület határozatával, illetve a leendő járásra vonatkozó elképzeléseivel az érintett települések is egyetértettek.
Wittinghoff Tamás aláhúzta: már az év elején jelezték, hogy nem lenne szerencsés, ha „a döntéshozók politikai szempontok, a testületek összetétele, vagy a polgármesterek pártállása alapján jelölnék ki egy-egy járás székhelyét".
A döntés megszületett, már nem lehet ellene mit tenni summázta véleményét a szerinte „bűnösnek kikiáltott" Budaörs polgármestere.
A napokban közzétett kormányrendelet szerint a korábban tervezettnél hárommal több, összesen 18 járásközpont jön létre a jövő évtől az egymillió-kétszázezret meghaladó lélekszámú Pest megyében. Ezek: az aszódi, a budakeszi, a ceglédi, a dabasi, a dunakeszi, az érdi, a gödöllői, a gyáli, a monori, a nagykátai, a nagykőrösi, a pilisvörösvári, a ráckevei, a szentendrei, a szigetszentmiklósi, a szobi, a váci és a vecsési.
Az utólag a listára kerülő három település, Aszód, Nagykőrös és Vecsés illetékesei az MTI-nek azt mondták, hogy eredményes lobbizásuknak köszönhetően válhatnak közigazgatási központtá. A budakeszi járás összesen 12 települést foglal majd magába, közöttük Budaörsöt, Herceghalmot és Biatorbágyot, míg Törökbálintot az érdi járáshoz sorolták.
Forrás: MTI