„Kommandósokat” is bevethetnek a parlagfű ellen
Somogy megyében mindent megtesznek az agresszív gyomnövény terjedésének visszaszorítására
Parlagfű-ellenőrzési akciót indít Kaposvár önkormányzata a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen. A várható intézkedésekről Kéki Zoltán címzetes főjegyző és Novák Csaba, a Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője augusztus 8-án sajtótájékoztatón számolt be.
Kéki Zoltán emlékeztetett arra, a tulajdonosoknak folyamatos megelőzéssel védekezniük kell a területükön levő növényi károkozók, különösen a parlagfű virágzása ellen. Beszámolt arról, hogy a gyommentesítéssel és a parlagfűvel kapcsolatos eljárások száma növekszik, s az idén már most meghaladta az egy évvel ezelőttit. Közölte: tavaly 209 ügyben járt el az önkormányzati hatóság, amelyből 11 esetben átlagosan 11 ezer forint bírságot szabtak ki.
A parlagfű-ellenőrzési akció keretében a közterület-felügyelők folyamatosan járják majd az utcákat, és ahol fertőzött területet találnak, felszólítják a tulajdonost, hogy 24 órán belül tegye rendbe területét - jelezte a címzetes főjegyző, hozzátéve: amennyiben ennek a tulajdonos nem tesz eleget, akkor a „parlagfű-kommandó" 72 órán belül elvégzi a kényszerkaszálást a tulajdonos költségére, s növényvédelmi bírságot szabnak ki: ennek összege ötmillió forintig terjedhet.
Kéki Zoltán kitért arra is, hogy a parlagfüves vagy kaszálatlan területekről a 80/205-230-as ingyenesen hívható telefonszámon lehet bejelentést tenni, az idősek és a betegek telkét pedig - amennyiben nincs segítségük - Kaposvár önkormányzata kérésre ingyen lekaszálja.
Novák Csaba, a Somogy Megyei Kormányhivatal szakhatóságának igazgatója elmondta: külterületen a növény- és talajvédelmi igazgatóság, illetve a földhivatal intézkedhet. Ők a bejelentések mellett műholdfelvételek alapján is ellenőriznek - tette hozzá, utalva arra, hogy a parlagfű elleni védekezés részeként a nehezen megközelíthető területeken az idén is lesz légi felderítés.
Somogy, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mellett, az ország azon területei közé tartozik, amelyek leginkább szennyezettek parlagfűvel.
Forrás: MTI -STOP.hu