Megalakul a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Az augusztus közepétől létrejövő hivatalba beleolvad a KIM több háttérintézménye is
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a Wekerle Sándor Alapkezelő augusztus 16-tól, a hivatalba beleolvad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) több háttérintézménye is. A tárca szükségesnek látta olyan ágazatközi intézmény létrehozását, amely alkalmas a koordinációs és hatósági, kutatási, forráselosztási, valamint a fenntartói irányítási feladatok ellátásra. Ezért több olyan háttérintézményt összevon, amely a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alá tartozik.
Augusztus 16-tól Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a Wekerle Sándor Alapkezelő, és beleolvad a KIM igazságügyi szolgálata, az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ, valamint a tárca vagyonkezelő központja is. A továbbiakban az új központi hivatal látja el ezeknek a szerveknek a feladatait, az intézmény pedig közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt áll majd.
Közölték, a hivatal tevékenysége kiterjed az igazságügyi, a jogi segítségnyújtással és az áldozatok segítésével összefüggő, a támogatáskezelői és -közvetítői, az elemzői és a személyügyi igazgatási feladatokra, továbbá pártfogói felügyelői szolgálatként és kárpótlási hatóságként is működik.
Az összevont intézmények gazdaságosabban és hatékonyabban működhetnek. Az új hivatal lehetőséget ad arra, is hogy a KIM háttérintézményei által megvalósított, európai uniós forrásból finanszírozott programok jelentős részéhez egységes projektszervezetet alakíthassanak ki, ez segítheti a szakmai programok végrehajtásának ellenőrzését.
A Wekerle Sándor Alapkezelő feladatai közül azok, amelyek az emberi erőforrások miniszterének hatáskörét érintik, külön megállapodással átkerülnek a Nemzeti Közigazgatási Intézethez, amelynek neve ugyancsak augusztus 16-tól Emberi Erőforrás Támogatáskezelőre változik, irányítója pedig Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lesz - közölték. A Nemzeti Közigazgatási Intézet továbbképzési feladatai a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz kerülnek.
A Nemzeti Közigazgatási Intézetnek a közigazgatási vizsgák szervezéséhez kapcsolódó vizsgaszervezési feladatait pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem veszi át - tájékoztat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
További információ: A kormány 177/2012.(VII.26.) korm.rendelete a Közigazgatási Hivatalról ( Magyar Közlöny, 101. szám.)