Urbanista továbbképzést indít szeptembertől a BME
A négy féléves felsőfokú szakirányú továbbképzésre augusztus 31-ig lehet jelentkezni
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszéke 2012 szeptemberében új évfolyamot indít az „Urbanista" - volt „Városépítési-Városgazdasági Szakmérnök"- felsőfokú szakirányú továbbképzésen. A tanfolyam négy féléven keresztül az urbanisztika legfontosabb témaköreit havonta egy-egy háromnapos tematikus konferencia formájában tárgyalja.
A képzés különleges figyelmet szentel a településrendezés témakörének, amelyet két elméleti konferencia után egy helyszíni gyakorlat és három félév vezetett gyakorlat mélyít el. A négy intenzív félév szakdolgozattal és államvizsgával zárul.
A képzés helyszíne az Urbanisztika Tanszék, tandíja félévenként 170 ezer forint.
A tanfolyamra építészmérnök, építőmérnök, tájépítészmérnök, településmérnök, közlekedésmérnök, környezetvédelmi mérnök szakos egyetemi vagy főiskolai oklevéllel lehet jelentkezni. Ugyancsak várjuk a településtervezésben-településfejlesztésben dolgozó geográfus, jogász, közgazdász, szociológus kollégákat.
Jelentkezni kitöltött jelentkezési lappal, az első diploma másolatával, rövid szakmai önéletrajzzal és motivációs levéllel kell 2012. augusztus 31-ig a képzés vezetőjénél:
Szabó Julianna PhD docens (tel: 00-36-1-463-3849, email: szabo.juli@freemal.hu)
A részletes oktatási program és a jelentkezési lap letölthető az Urbanisztika Tanszék honlapjáról: http://www.urbanisztika.bme.hu/