Megfiatalodott a 130 éves debreceni Zsuzsi kisvasút
Befejeződött az idén 130 éves debreceni, Zsuzsi erdei kisvasút pályájának két évig tartó felújítása, valamint a kapcsolódó idegenforgalmi létesítmények kialakítása. A mintegy félmilliárd forintos projekthez 400 millió forint uniós forrást nyert az üzemeltető.
A 16 kilométeres pályaszakaszon felújították a síneket, kicserélték a talpfákat és a zúzottkő-ágyazatot. A hármashegyaljai végállomás mellett felépült a Természet Háza nevű létesítmény, amelyben csillagvizsgáló, előadótermek és utasváró is helyet kapott. A ház összesen 110 millió forintba került, amelyhez 50 millió forintot biztosított a város, a többit uniós forrásból fedezték.
A vasutat 1882-ben gazdasági megfontolásból, az Erdőspuszta fakitermelése miatt építették, ami a Debrecen környéki tanyavilággal is összekötötte a megyeszékhelyet. A keskeny nyomtávú vonalon 1925-ben indult meg a személyszállítás, majd a Zsuzsi 1949-ben érte el leghosszabb vonalát, ekkor a 49 kilométeres pálya Szabolcs megyébe is átnyúlt. 1977-ben döntöttek a kisvasút megszüntetéséről, az akkori debreceni városvezetés azonban ki tudta harcolni, hogy megmaradjon a ma is használatos szakasz egyfajta kiránduló vonatként.
A kisvasútra jelenleg 550 forintba kerül az egy útra szóló, és 1100 forintba a menettérti menetjegy. A menetidő: 45 perc.
Forrás: MTI